Infostart.hu
eur:
379.76
usd:
321.86
bux:
127061.7
2026. február 23. hétfő Alfréd
Matteo Salvini, az olasz ellenzéki Liga párt elnöke egy rendezvényen beszél a szicíliai Cataniában 2020. október 2-án. Salvini előzetes bírósági tárgyalása október 3-án kezdődik Cataniában, mert tavaly nyáron, még belügyminiszterként nem engedte partra szállni a Gregoretti olasz katonai hajóval érkező migránsokat.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Orietta Scardino

Három államfőjelöltet állított az olasz jobboldal, de nincs döntés

Az olasz államfőválasztás második fordulója is eredménytelenül zárult. A belpolitikai egyeztetés éjszaka is folytatódik.

A szavazásra jogosultak többsége ismét fehér cédulát dobott be az urnákba az elnökválasztás második napján is. Tehát senki sem kapott kétharmados többséget, amely az első három fordulóban szükséges az államfő megválasztásához.

A hétfői első fordulón követett forgatókönyv ismétlődött meg: akkor a szavazásra jogosult 1009 "nagy elektorból" 976 voksolt, közülük 672-en fehér szavazólappal. A második fordulóban a szavazásra jogosultak közül szintén 976-an voltak jelen, és 527-en szavaztak üres cédulával.

A következő, szerdai forduló eredménye szintén a késő délutáni, esti órákban várható. Ha akkor sincsen eredmény, csütörtöktől már elegendő lesz az ötven plusz egy százalékos többség.

Új fejlemény, hogy Matteo Salvini, a Liga vezetője nyilvánosságra hozta a jobboldali koalíció elnökjelöltjeit:

  • Letizia Moratti nagyvállalkozót, a RAI olasz közmédia volt elnökét, Milánó volt polgármesterét nevezte meg,
  • valamint Marcello Pera filozófust, a jobbközép politikusát, a szenátus volt elnökét
  • és Carlo Nordio volt ügyészt.

A jelölteket Salvini sajtótájékoztatón jelentette be Giorgia Melonival az Olasz Testvérek (FdI) elnökével és Antonio Tajanival, a Hajrá, Olaszország! (FI) alelnökével közösen.

A baloldali koalíció nem állított ellenjelölteket, ezzel jelezve, hogy készen áll a jobboldallal történő egyeztetésre - jelentette ki Giuseppe Conte, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) elnöke. Az M5S és a baloldal más politikusai "elfogadhatatlannak" nevezték a jobboldali jelölteket. A La Repubblica című, baloldali napilap úgy tudja, a jobboldal negyedik jelöltjének Maria Elisabetta Casellati, a FI politikusa, a szenátus jelenlegi elnöke számít.

A Demokrata Párt (PD) főtitkára, Enrico Letta újságíróknak azt mondta, az lenne a legjobb, ha a pártok bezárkóznának, és addig ki sem lépnének a szobából, amíg nem állapodnak meg az államfő személyéről.

Sajtóértesülések szerint a konzultáció éjszaka is folytatódik. Elemzők rámutattak: minél hosszadalmasabb a pártok közötti egyeztetés, annál kevesebb esélye van Mario Draghi megválasztásának. Az esélyes elnökjelöltek között szerepel továbbra is a kereszténydemokrata Pierferdinando Casini. A Corriere della Sera úgy vélte, a pártok "időhúzása" nem más, mint politikai zsarolás: feltételekhez kötik Mario Draghi államfői megválasztását, amelyért cserében nagyobb kormányzati szerepet követelnek maguknak az esetlegesen Draghi nélküli kormányban.

A jobboldali Il Giornale az Északi Liga volt vezetője, Umberto Bossi jóslatát idézi, miszerint Mario Draghi a végén államfő lesz, a kormány élén pedig Giancarlo Giorgetti, Liga második embere, jelenlegi gazdasági fejlesztési miniszter helyettesítheti. A jobboldali Giorgetti köztudomásúan bizalmi kapcsolatban áll Mario Draghival, és európai elkötelezettségéről is ismert.

Címlapról ajánljuk
Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Újraválasztották a Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU élére Friedrich Merz kancellárt a párt hétvégi kongresszusán. Merz eddig gyakorlatilag minden ígéretét megszegte, és továbbra is a szociáldemokraták „foglya”, így a helyzete érdemben nem erősödött – mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért Intézet igazgatója.

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, a globális piacok kisebb eséssel dolgozzák fel Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseit. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. A magyar tőzsde kifejezetten jól teljesít, közel az új csúcs a Richternél.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×