Infostart.hu
eur:
375.02
usd:
317.26
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina

Több ezer oltási igazolást hamisították Svájcban

Azokra is büntetés vár, akik nagy összegeket fizettek a hamis igazolásokért.

Oltási igazolások ezreit hamisították az északkelet-svájci Sankt Gallenben - közölte a kanton vezetése.

A tájékoztatás szerint okirathamisítás gyanúja miatt indult nyomozás magánkézben lévő koronavírus-tesztközpontok munkatársai ellen. Az elkövetők foglalkozásuk keretében hozzáférhettek az oltási igazolványok kiállítására használt országos rendszerhez, és így több mint nyolcezer hamis igazolást állíthattak ki.

A tetteseket öt évig terjedő szabadságvesztéssel, illetve pénzbüntetéssel sújthatják. Ugyanakkor azokat is börtön, illetve pénzbírság fenyegeti, akik nagy összegeket fizettek a hamis igazolásokért.

Sankt Gallen kanton vezetése egyben hangsúlyozta, hogy az illegálisan kiállított igazolásokat érvénytelenítik.

Sankt Gallen 61 százalékos átoltottsággal a svájci kantonok között az utolsók között van. Az alpesi országban az átoltottság aránya nagyjából 67 százalék.

A 8,6 millió lakosú országban a járvány kitörése óta 1 227 395 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 12 056-an hunytak el a kórban.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×