Infostart.hu
eur:
356.33
usd:
312.53
bux:
140630.7
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Hímzett védőmaszkot oszt a járókelőknek a Kárpátaljai Érdemes Népi Együttes egyik népviseletbe öltözött tagja az ukrán hímzett ing, a Visivanka világnapja alkalmából Ungvár belvárosában 2020. május 21-én.
Nyitókép: MTI/Nemes János

Kárpátalján a legalacsonyabb az ukrajnai oltási hajlandóság

A legtöbben Kijevben vették fel a koronavírus elleni vakcinákat.

Ukrajnában a legtöbben a fővárosban, Kijevben vették fel a koronavírus elleni védőoltást, a legkevesebben pedig Kárpátalján és a szintén nyugat-ukrajnai Voliny megyében – közölte Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.

A tárcavezető kifejtette, hogy Kijevben az oltásnak legalább egy dózisát a felnőtt lakosok több mint ötven százaléka már felvette. E tekintetben második helyen a keleti országrészben lévő Poltava megye áll 40,1 százalékkal, a harmadikon pedig Kijev megye 39,9 százalékkal. "Néhány régióban nem hallgatnak az ajánlásokra, és alacsony az oltakozási hajlandóság, ezek közé tartozik Kárpátalja és Voliny megye" – jelentette ki a miniszter.

Kárpátalja egyébként még a legenyhébb járványhelyzet szerinti sárga besorolásban van, Voliny megye pedig az eggyel szigorúbb narancsban. A 24 megyéből már 15 van a legszigorúbb vörös besorolásban, továbbá a főváros, Kijev is. Utóbbiban hétfőn léptek életbe a legszigorúbb korlátozások, amelyek között van, hogy a közösségi közlekedési eszközöket - beleértve a metrót is - csak oltottak vagy negatív teszttel rendelkezők vehetik igénybe. Ugyanez vonatkozik a bevásárlóközpontok, vendéglátóhelyek és sportlétesítmények látogatására is, az iskolákban pedig távoktatásban folytatódik a tanítás.

Az UNIAN beszámolt arról hogy a "vörös zónára" érvényes rendelkezések életbe lépése előtt Kijevben hatalmas sorok alakultak ki az oltópontoknál, több esetben a sorban állók össze is verekedtek egymással. Ezzel kapcsolatosan Ljasko ígéretet tett arra, hogy

a jövőben figyelembe veszik egy régió vörös kategóriába sorolása előtt az oltásra jelentkezők számának várható növekedését.

A miniszter tájékoztatóján kiemelte, hogy október utolsó hetében több mint 17,7 millió dózis oltóanyagot adtak be az országban, többet, mint egész júniusban. A mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában eddig 10,24 millióan kapták meg legalább az első dózist, közülük csaknem 7,5 millióan pedig mindkét adagot. A miniszter beszámolt még arról, hogy immár hat egymást követő napon a kórházi ellátásra szoruló betegek száma a "tetőponton van több mint három hónapos folyamatos növekedés után".

Ukrajnában hétfőre 13 936-tal 2 936 238-ra nőtt az újonnan azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 298-cal 68 027-re, az aktív betegeké pedig csaknem nyolcezerrel 426 113-ra. Az elmúlt napon 3828 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

Címlapról ajánljuk
Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Kedden összesen 208 helyszínre riasztották a tűzoltókat különböző károk felszámolása érdekében. A legtöbb vihar miatti beavatkozásra Hajdú-Bihar és Pest megyében volt szükség, de Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyében, valamint Budapesten is több helyszínre hívták a hatóságokat – mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel arról is beszélt, mire kell nagyon odafigyelnünk ilyenkor az otthonunkban, a kertben, illetve az autóval való parkolásnál.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Veszélyes bogár jelent meg Magyarországon, itt a felhívás a lakosság felé

Veszélyes bogár jelent meg Magyarországon, itt a felhívás a lakosság felé

Megerősítette a kőrisrontó karcsúdíszbogár (Agrilus planipennis) jelenlétét június végén Beregsurány térségében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálata. A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért a Nébih a szükséges növényegészségügyi intézkedések részeként fokozott ellenőrzést rendelt el. A Nébih emellett felhívja a lakosság figyelmét, hogy amennyiben a kőrisrontó karcsúdíszbogárhoz hasonló rovart észlelnek, haladéktalanul jelezzék azt a helyi kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának, valamint a Nébih-nek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×