Infostart.hu
eur:
393.37
usd:
342.8
bux:
0
2026. március 19. csütörtök Bánk, József
Gyertyát tartó emberek a véletlenül lelőtt Halyna Hutchins operatőr emlékére rendezett virrasztáson az Új -Mexikó állambeli Albuquerque-ben 2021. október 23-án. Hátul egy védőmaszkot viselő nő hegedül. Alec Baldwin amerikai színész két nappal korábban egy kellékfegyverrel agyonlőtte a vezetőoperatőrt, a rendezőt pedig megsebesítette az új-mexikói Santa Fe közelében tartott filmforgatáson.
Nyitókép: MTI/AP/Andres Leighton

Alec Baldwin pisztolya gyakorlás közben sült el - részletek a jegyzőkönyvből

A színész, aki úgy tudta, nincsen megtöltve a nála levő fegyver, egy templomi díszlet padjában ülve gyakorolta a fegyver előhúzását. A film rendezője és egy operatőr beszélt a tragikus esetről.

Jegyzőkönyvek tanúsága szerint a színész egy olyan jelenetet gyakorolt, amelyben elő kellett rántania fegyverét, majd a kamera felé kellett azzal céloznia. Halyna Hutchins operatőr mögött ott állt Joel Souza rendező is a kameránál, amikor a fegyver mégis elsült.

"Joel azt mondta, Alec templomi díszletben, egy padban ült, és előhúzta a fegyvert. Ő éppen Alyna Hutchins válla fölött nézett át, amikor hirtelen egy ostorcsapásnak tűnő hangot, majd hangos pukkanást hallott" - áll az eskü alatt tett nyilatkozatban.

Hutchinst a lövés mellkastájon érte.

"Joel ezután homályosan emlékszik arra, hogy Hutchins hastájéki fájdalomra panaszkodott, és az említett területre nyúlt, majd hátrafelé botladozott, ezt követően a földre segítették" - olvasható a dokumentumban, melyet a BBC ismertetett.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Matthew Hutchins (@mhutchins777) által megosztott bejegyzés

Reid Russell operatőr szerint Hutchins azt mondta, nem érzi a lábát. A férfit arról is kérdezték, hogyan kezelte Baldwin a fegyvereket a forgatásokon: ő

nagyon elővigyázatosnak írta le a színészt,

aki mindig figyelt arra, hogy gyermekszínész ne legyen a közelében akkor, ha el kellett süssön egy pisztolyt.

Korábban már nyilvánosságra került, hogy Dave Halls rendezőasszisztens azzal adta át Baldwinnak a fegyvert, hogy az hideg, azaz nincs megtöltve. Serge Svetnoy, a film vezető elektromossági szakembere arról írt a Facebookon, hogy kezei közt tartotta Hutchinst, miközben a nő haldoklott. A férfi hanyagságnak és szakszerűtlenségnek nevezte a nő halálához vezető körülményeket.

Maggie Goll pirotechnikus és kellékmester arról számolt be a sajtónak, hogy már két éve egy másik forgatáson azt tapasztalta, Dave Halls nem tartotta be az alapvető fegyverbiztonsággal kapcsolatos szabályokat.

Rendszerszintű a probléma

Halls nem kommentálta a Goll leírta esetet az AP megkeresésére. Goll azonban hozzátette: ez a helyzet nem Dave Hallsról szól.

"Az eset semmiképpen sem egy ember hibája. Párbeszédet kell indítanunk a forgatások biztonságáról és arról, mit próbálunk elérni ezzel a kultúrával" - mondta.

A forgatást, amelyet leállítottak, a baleset előtt pár nappal elhagyta már operatőrcsapat a fizetség és a szállás körül kialakult viták miatt. A rendőrség tovább folytatja a nyomozást, a film producerei pedig belső vizsgálatot is elrendeltek.

Eltűnhetnek a fegyverek a forgatásokról

Már 23 ezren írták alá azt a petíció, amely a valós fegyverek kitiltását követeli a forgatásokról: Dave Cortese kaliforniai szenátor szombaton ki is jelentette, hogy törvényjavaslatot terjeszt elő, amely megtiltja az éles lőszerek használatát az államban a filmforgatásokon.

Néhány iparági szakember szerint azonban nem a fegyverhasználat a probléma, hanem a szabályok be nem tartása.

Egy szombati gyertyás virrasztáson felolvasott nyilatkozatában Hutchins férje, Matthew is megszólalt: "hatalmas veszteségnek" nevezte felesége halálát. Fotókat is közzétett, melyeken kilencéves kisfiukkal láthatók.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: félnek a „kúszó missziótól” az amerikaiak Iránban

Csizmazia Gábor: félnek a „kúszó missziótól” az amerikaiak Iránban

A Trump-adminisztráció azért tekinti sikeresnek az elmúlt több mint két hét eseményeit, mert az amerikai fél viszonylag kevés ember- és fegyverveszteséggel, valamint a költségek kordában tartásával tudott közelebb jutni a célok eléréséhez, melyek közül az egyik az iráni erőkivetítési képességek lenullázása volt – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Felrobbantak az energiaárak, kazettás robbanófejekkel gyilkol Teherán, Irán megszállását tervezi Donald Trump - Hírfolyamunk az iráni háborúról csütörtökön

Felrobbantak az energiaárak, kazettás robbanófejekkel gyilkol Teherán, Irán megszállását tervezi Donald Trump - Hírfolyamunk az iráni háborúról csütörtökön

Miután az IDF váratlanul lebombázta Irán egyik gázmezőjét, Teherán válaszcsapást indított: katari földgázexport-létesítményeket támadtak meg és kazettás robbanófejekkel felszerelt rakétákkal támadták Izraelt. Donald Trump amerikai elnök nyilvánosan kritizálta Izraelt a csapás miatt és megígérte, hogy több ilyen támadás nem lesz. Sajtóhírek szerint Donald Trump Irán részleges megszállását tervezi. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború csütörtöki fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×