Szerdán általános feltűnést keltett a brüsszeli bejelentés, hogy az Európai Bizottság az „EU-jog integritásának megsértése” címén kötelezettségszegési eljárást indított a karlsruhei német alkotmánybíróság ítéletének azon megállapítása miatt, amely egy konkrét ügyben megkérdőjelezte az Európai Bíróság illetékességét, illetve az EU-jog elsődlegességét a nemzeti jog felett.
Sajtóértékelésekben visszatérő kérdés volt az időzítés, valamint általában is lépés bölcsességének a firtatása, abból kiindulva, hogy egy kiéleződő konfliktus a német alkotmánybírósággal kedvezőtlen légkört teremthet olyan uniós intézkedések és projektek karlsruhei megítélésénél – példaként az EU helyreállítási alap finanszírozását megtámadó tavaszi keresetet említették a legtöbben –, amelyek esetében egy esetleges kedvezőtlen német végítélet rendkívül káros hatással lehet európai folyamatokra és tagállami érdekekre egyaránt.
Már ekkor feltűntek ugyanakkor olyan vélemények is, hogy a bizottsági fellépés a karlsruhei ítélet „példaértékét” próbálta mindenekelőtt kivédeni, elejét véve annak, hogy a német precedensre hivatkozva más tagország is nemzetállami értelmezések talajáról uniós joganyagot és európai bírósági ítéletet kérdőjelezzenek meg. Ez utóbbira lehetőségként a legtöbben Lengyelországot és Magyarországot említették, lévén, ezekkel szemben született a közelmúltban több európai bírósági ítélet is.
És mint másnap kiderült,
Varsó kapcsán valóban készenlétben volt egy olyan ügy, aminek brüsszeli elindításával láthatóan a karlsruhei bíróság elleni eljárás bejelentére vártak csak.
Csütörtökön ugyanis Brüsszelben közölték, hogy Didier Reynders igazságügyi EU-biztos formális levélben fordult Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökhöz, arra kérve a lengyel kormányt, hogy vonja vissza a lengyel alkotmánybírósághoz márciusban megküldött indítványát, amiben a lengyel nemzeti jog és az uniós EU-jog közötti hierarchiára vonatkozóan tettek javaslatot, vitatva az európai uniós jog elsőbbségét, és a nemzeti joganyag primátusát jelölve meg követendő alapelvként.
Az egymást követő két bejelentés – a német ügyben indított szerdai eljárás, és a lengyel ügyben megküldött csütörtöki formális bizottsági levél, tudva, hogy mindkettő az uniós jog elsőbbségének a védelmét célozta – elemzők körében hamar a valószínű kapcsolat vélelmezését eredményezte. Valószínűsítve, hogy a lengyelekhez intézendő figyelmeztetés súlyához és hitelességéhez
elengedhetetlen volt visszanyúlni először az időben korábban történt karlsruhei ítélet Brüsszelben kérdésesnek számító kitételéhez.
A lengyel igazságszolgáltatás – de különösen a bíróságok – kormányzati reformja amúgy évek óta problematikusnak minősül európai bizottsági megítélés szerint. Mióta csak a Jaroslaw Kaczynski által vezetett Jog és Igazságosság 2015 őszén első helyen végzett a lengyelországi parlamenti választáson és kormányzó párt lett, az általuk megkezdett reformot, bizottsági részről visszatérően fenntartásokkal fogadták, kérdésesnek minősítve a bíróságok és általában az igazságszolgáltatás lengyelországi függetlenségét, és konkrétan is megtámadva egy sor intézkedést (például a bírók idő előtti kényszerű nyugdíjazását, vagy a munkájukat felügyelő fegyelmi bizottságok létrehozásának és működtetésének a módját).
Az Európai Bizottság annyira aggályosnak tartotta e vonatkozásban a lengyelországi helyzetet, hogy erre hivatkozva a brüsszeli testület 2017-ben végül a 7. cikk szerinti jogállamisági eljárás megkezdését kezdeményezte az EU-tanácsnál. Ez utóbbira idővel sor is került, ma is tart, egyelőre érdemi konklúzió nélkül.
Morawiecki márciusi levelét és benne a nemzeti jog elsődlegességére intő leírást láthatóan e folyamatba illeszkedő,
újabb megkérdőjelezendő fejleménynek tekintik Brüsszelben, aminek kapcsán azonban a jelek szerint nem akartak lépni úgy, hogy ezzel a kettős mérce vádját ne vonják magukra, és ezért előbb végül a német alkotmánybíróság elleni eljárás megkezdését jelentették be.
Utána azonban 24 órán belül következett a lengyel helyzet megszólítása is. Ez utóbbi kapcsán különösen az számít Brüsszelben aggályosnak, hogy ezúttal nem csupán arról van szó – ami sok tagállamban előfordul –, hogy Lengyelországban sincs deklarált nyoma a lengyel jogrendben, vagy alkotmányban az EU-jog elsődlegességnek, hanem itt kifejezetten az ellenkezőjét kezdte a varsói kormány forszírozni.
Az első lengyel reakciók amúgy órákon belül megszülettek, és határozottan elutasítók voltak. A brüsszeli EUobserver jelentése szerint Morawiecki röviden elintézte Reynders levelét azzal, hogy egy ilyen fontos kérdésben – hogy ugyanis mi a követendő eljárás a nemzeti bíróságokon, ha konfliktusba kerül a nemzeti és az európai uniós jog – úgymond
„a mi jogunk, hogy (a lengyel bíróságok számára) irányt mutassunk”.
Amúgy is élesen euroszkeptikus igazságügyminisztere, Zbigniew Ziobro ennél ingerültebben fogadta a brüsszeli levél hírét, amit a „Lengyelországgal szembeni felháborító, gyarmatosító megközelítés újabb bizonyítékának” minősített. Mint fogalmazott, még a kommunista időkben sem emlékszik olyanra, hogy „Moszkvából valamelyik párttitkár valamilyen indítvány visszavonására utasította volna” az akkori lengyel államvezetést… „Még akkor is megőrizték legalább a látszatát a lengyel függetlenségnek” – tette hozzá.
Az esetről beszámoló EUobserver mindenesetre idézett európai uniós szakértői véleményt is, amely szerint az egymást követő lengyel kormányok „mindeddig nem adtak megnyugtató biztosítékot arra, hogy a lengyel bírók működése nincs kitéve politikai nyomásnak és befolyásnak”.
Reyndners levelére a lengyel kormánynak most egy hónapja van, hogy válaszoljon. Ennek elmulasztása – vagy a bizottság számára nem elfogadható válasz – esetén az eljárás előre láthatóan újabb szakaszba lép majd.
