Infostart.hu
eur:
379.38
usd:
321.86
bux:
125806.99
2026. február 24. kedd Mátyás
Vang Ji kínai külügyminiszter, államtanácsos beszédet mond a 56. Müncheni Nemzetközi Biztonságpolitikai Konferencián (MSC), a háromnapos rendezvény második napján, 2020. február 15-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Philipp Guelland

Magyar állami kitüntetést kapott a kínai külügyminiszter

Szijjártó Péter magyar külügyér Kínába utazott ezt átadni. Az ok a Sinopharm vakcina biztosítása.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magas állami kitüntetést adott át kínai kollégájának, Vang Jinek hétfőn a távol-keleti ország Kujcsou tartományában.

A ceremónián Szijjártó kijelentette, hogy a koronavírus-világjárvány során Ji bizonyította barátságát, segítségének köszönhetően ugyanis már több mint egymillió magyar ember életét "tudtuk biztonságba helyezni, azáltal, hogy

lehetőségünk nyílt a Sinopharm oltóanyagának megvásárlására, ez a segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg".

Mint mondta, az egész világ rendkívüli megpróbáltatásokkal néz szembe, és ráadásul most nem "elvont filozófiai problémákkal kell konfrontálódni", hanem emberéleteket kell menteni".

"Láttuk, hogy nagy, erős és gazdag országok egészségügyi rendszerei is összeomlottak ebben a feladatban, ugyanakkor hamar világossá vált, hogy az oltás jelent védettséget, biztonságot, az oltás jelenti magát az életét" - fogalmazott.

Leszögezte: "Magyarország soha nem tekintett sem ideológiai, sem geopolitikai kérdésként az oltásokra, mi egyszerűen emberéleteket akartunk menteni".

A politikus ezután a "magyar emberek nagyrabecsülésének és köszönetének jeleként" átnyújtotta hivatali partnerének

a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal

kitüntetést.

A kínai külügyminiszter köszönőbeszédében hangsúlyozta, hogy ez a lépés is jól mutatja a két ország jó kapcsolatát, a két nép mély barátságát, illetve azt, hogy a felek támogatják egymást a bajban.

Kiemelte: a kétoldalú kapcsolatok még soha nem voltak ennyire jók, ugyanakkor azok további erősítésén is dolgozni fognak.

"Különösen szeretnénk hangsúlyozni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr vezetésével Szijjártó miniszter úr fontos szerepet játszik a kínai-magyar kapcsolatok fejlődésében, és jelentősen hozzájárul Kína jogos érdekeinek védelméhez" - mondta.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×