A „Vessenek véget a ketrecek korának” címet viselő kezdeményezés a „Könyörület a Világ Gazdaságaiban” (Compassion in World Farming – CIWF) nevű civilszervezet gondozásában született, és az EU országaiban végzett kampányuk nyomán sikerült bőven túllépniük a Lisszaboni Szerződésben intézményesített „állampolgári kezdeményezés” elfogadásához szükséges 1 millió aláírást.

A kezdeményezés benyújtása és befogadása még nem jelent automatikus kötelezettséget tényleges jogalkotásra, csupán válaszadási kötelmet ró az Európai Bizottságra.

Megfigyelők megjegyzik, hogy a brüsszeli testület nem lesz könnyű helyzetben, mert a téma – állattartási feltételek szabályozása – egyfelől egyértelműen az uniós közös agrárpolitika révén közösségi és így bizottsági hatáskörbe esik, másfelől viszont összességében

gazdák millióinak az életébe és üzleti modelljébe nyúlhatnak bele bármilyen radikálisabb változtatással.

Azaz, még ha az ügy el is jut végül érdemi jogalkotási szakaszba, a tagállami elfogadtatás előre látható módon komoly erőfeszítéseket igényel majd.

Az esetről beszámoló brüsszeli Politico szerint EU-szerte mintegy 300 millió haszonállatot tartanak ketrecben, ennek több mint fele – 180 millió egyeddel – tojótyúk, de 112 milliót elér a házi nyúl, 40 milliót a libák és a kacsák száma is.

Ha és amilyen mértékben a jogalkotók helyt adnak a civil kezdeményezésnek, és beindul valamilyen ütemezéssel a zárt ketreces állattartás fokozatos európai uniós leépítése, az átalakítás egyszerre jelent majd kihívást kiadási (költség) oldalon a gazdák számára, és EU-külkereskedelmi oldalon az ilyen állatjóléti szempontokat nem érvényesítő harmadik országok importja vonatkozásában.

Az EU-gazdákat érő lehetséges következmények kapcsán a Politico példaként megszólaltatta a francia tojásipari szövetség (CNPO) főtitkárát, Maxime Chaumet-t, aki elmondta: a gazdák általában 10-15 éves megtérüléssel számolva végeznek nagyobb befektetéseket, és az állattartási feltételek legutóbbi reformja egyelőre ennél rövidebb múltra tekint vissza.

A kezdeményezést elindító NGO (CIWF) jelenleg

2027-es átmeneti idővel számol, ekkora szeretnék elérni a ketreces állattartás több lépcsős kivezetését.

Hasonló dátum egyébként már tagállami szinten is felmerült: az EU-agrárminiszterek április tanácsülésén a cseh agrártárca vezetője, Miroslav Toman jelezte, hogy Csehországban éppen 2027-re akarják a tojótyúkok esetében beszüntetni a ketreces tartást, a Bizottságtól pedig azt várják, hogy legkésőbb 2030-ig uniós szinten érje el ugyanezt.

Franciaországban is beindult már – jelentős részt lakossági, fogyasztói nyomásra – a ketreces tartás visszaszorulása. A fentebb már idézett Maxime Chaumet szerint míg öt éve a tojótyúkok 70 százalékát elzártan tartották, arányuk mostanra már lement 40 százalékra. „A szektorban is érzik a társadalmi nyomást” – jegyezte meg ennek kapcsán.

Tér, pénz és versenyképesség

Az érme másik oldala, hogy így viszont külkereskedelmi fejfájással kell majd bizottsági oldalon megbirkózni. A szabadtéri haszonállattartás nagyobb teret, több költséget igényel, és így persze a boltokba kerülő állati termékek is drágábbak. Így viszont versenyhátrányba kerülhetnek az olyan országokból érkező hasonló portékákkal szemben – legyen bár szó Ukrajnáról, Nagy-Britanniáról, vagy harmadik világbeli tenyésztőkről –, ahol az olcsóbb ketreces tartás továbbra is megengedett.

Uniós oldalon ilyen körülmények között csak

két út kínálkozik: hasonló tartási feltételektől tenni függővé az import beengedését, vagy eleve importtilalmat elrendelni.

Szakértők szerint az utóbbi biztosan, de jó eséllyel az előbbi is retorziókat válthat ki a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) részéről.

A CIWF ugyan azzal érvel, hogy etikai alapon az Unió behozatali elvárássá teheti a szabadtéri állattartást, de etikai érveket ritkán szoktak érdemi kereskedelmi korlátozási indoknak elismerni, tartva az általa kiváltható protekcionista ellenhatásoktól.

Feltétel volt a nagyobb ketrec

A ketrec-kérdés amúgy távolról sem új téma az EU közös agrárpolitikájának életében, csupán a végleges megszüntetés számít forradalminak. Amikor 25 évvel ezelőtt Magyarország és a többi kelet-európai tagjelölt megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, az egyik költséges tétel az agrárfejezet kapcsán a csirkeketrecek hazai méreteinek a közösségi szabványok szerinti átalakítása volt.

Megfigyelők egyúttal megjegyzik, hogy a „csirkejogokat” védő állampolgári kezdeményezés már csak azért is érdemi reakciókra számíthat Brüsszelben, mert az ilyen civil fellépést lehetővé tevő Lisszaboni Szerződés 2009 végi hatályba lépése óta közülük csak keveset fogadtak be, ami politikailag kezdett már kínossá válni. A visszautasítások jellemző oka a formai hiányosság – az aláírók, vagy tagországok száma nem volt elégséges –, vagy pedig az a tény volt, hogy olyan ügyben vetették fel a közösségi jogalkotás igényét, ahol igazából nem létezik tagországok által delegált EU-kompetencia.

A ketreckérdés azonban ilyen szempontból nem eshet kifogás alá, ami egyúttal borítékolja – tekintettel az amúgy a gazdaérdekek tömeges érintettségére –, hogy a kérdés valószínűleg még visszatérően napirenden lesz az uniós közös agrárpolitikájában.