Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
325.89
bux:
143097.07
2026. november 6. péntek Lénárd
A Sinopharm kínai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcináját tartja kezében egy védőruhát viselő egészségügyi dolgozó egy iszlámábádi oltóközpontban 2021. február 3-án. Pakisztánban előző nap megkezdték a lakosság tömeges oltását, amelynek során először az egészségügyi dolgozókat, az idős embereket, majd a katonákat és a rendőröket oltják be. Február 1-jén 500 ezer kínai vakcina érkezett az országba.
Nyitókép: MTI/EPA/Szohail Sahzad

Gyenge kínai vakcinák? Újra elmagyarázza a járványügyi központ

"A világon elérhető összes oltóanyag esetenként magas, esetenként pedig alacsony arányban nyújt védelmet. A világ tudósainak fontolóra kell venniük azt a kérdést, hogy hogyan javítható a hatásosságuk" - ezt mondta most Kao Fu.

Félreértésnek nevezte azokat a sajtójelentéseket a kínai járványügyi központ vasárnap, melyek szerint a központ vezetője elismerte, hogy a kínai fejlesztésű vakcinák alacsony hatékonysággal védenek a koronavírussal szemben - jelentette a Global Times kínai lap.

Kao Fu, a kínai járványügyi központ vezetője a lapnak adott interjúban elmondta: tudósok világszerte megbeszéléseket folytatnak az oltóanyagok hatásosságáról. Az egyes sajtóorgánumok és közösségi média felhasználók által szerinte félreértelmezett, szombati nyilatkozatában ő pusztán egy tudományos felvetést tett arra vonatkozóan, hogy a hatásosság javítása érdekében módosításokat alkalmazhatnak az oltási folyamatban, illetve felmerülhet a különböző vakcinák egymást követő beadása is mint lehetőség.

"A világon elérhető összes oltóanyag esetenként magas, esetenként pedig alacsony arányban nyújt védelmet. A világ tudósainak fontolóra kell venniük azt a kérdést, hogy hogyan javítható a hatásosságuk" - fogalmazott Kao.

A kínai járványügyi központ vezetője szombaton egy, a délnyugat-kínai Csengtuban tartott sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy hivatalosan fontolgatják a különböző technológiai gyártósorokon készült különböző védőoltások használatát az immunizációs folyamatban. Leszögezte: a cél, hogy az intézkedés célja az oltási folyamat minél jobbá tétele, ennek érdekében pedig számba veszik annak a lehetőségét is, hogy változtatnak az adagok számán és az adagok beadása között eltelt időn.

Kao a Global Times-nak adott interjúban hangsúlyozta: ha a vakcinafejlesztés hagyományos útját követik, nem állhatott volna rendelkezésre egy éven belül oltóanyag a koronavírussal szemben. "A tudósok világszerte alig néhány hónap leforgása alatt fejlesztettek ki védőoltásokat a Covid-19 ellen, amire először fordult elő a világ történetében." Hozzátette: még számos tudományos kérdés vár a megválaszolásra.

Kínában eddig négy hazai fejlesztésű vakcina kapott feltételes piaci engedélyt a kínai egészségügyi hatóságoktól. Az eddig közölt adatok alapján mind a négy védőoltás megfelel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megkövetelt, 50 százalék feletti hatásossági rátának.

Kína azt tűzte ki célul, hogy júniusig 560 millió ember, vagyis az ország lakosságának több mint egyharmada - kapja meg a koronavírus elleni védőoltást. A kínai egészségügyi hatóságok mindazonáltal vasárnap felszólították a helyi kormányzatokat, hogy függesszék fel a lakosság "kötelezően előírt" beoltását, miután egyes városokból erről szóló hírek érkeztek. Az egészségügyi hatóságok, bár biztatják az embereket a védőoltások felvételére, hangsúlyozták, hogy az emberek akaratát tiszteletben kell tartani. Szombatig Kína szerte több mint 164 millió adag védőoltást adtak már be a lakosság körében.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Eközben Európába is nagy mínuszokat láthatunk, Amerikába viszont már a technológiai szektorban megérkezett a felpattanás. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×