Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.74
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
A 2020. június 17-én közreadott képen a CureVac német biotechnológiai vállalat logója a cég frankfurti irodaházánál 2020. március 15-én. Sajtójelentések szerint a CureVac elkezdi az általuk kifejlesztett koronavírus elleni oltás klinikai tesztjeit.
Nyitókép: MTI/EPA/Armando Babani

Két újabb nyugati vakcina kaphat zöld utat a közeljövőben

Nyár elején újabb koronavírus elleni oltóanyagokat engedélyezhet az Európai Gyógyszerügynökség – mondta az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorának az EU Monitor főszerkesztője. Gyévai Zoltán hozzátette, az EMA jelenleg is vizsgálja a Szputnyik vakcinát, illetve az oroszok gyártókapacitásait.

Ugyan az AstraZeneca annak idején azt ígérte az Európai Uniónak, hogy összesen öt gyártókapacitással fog vakcinát elállítani, ehhez képest momentán is csak eggyel működik, ami meg is magyarázza az elmaradásaikat – fogalmazott az InfoRádóban Gyévai Zoltán. Ennek ellenére az EU Monitor főszerkesztője szerint nem jelenthető ki egyértelműen, hogy az Európai Gyógyszerügynökség megengedőbb lenne a nyugati gyártókkal szemben; meglátása szerint ezt akkor lehetne állítani, ha hasonló okok miatt nem kapna például zöld utat a Szputnyik V. Sőt, az EMA igazgatója kategorikusan jelezte, hogy pontosan ugyanazokat a feltételeket fogják számonkérni az oroszokon, mint a többieken.

Gyévai Zoltán megjegyezte, a vakcinák engedélyezési folyamatában az EMA is tanulási fázisban van, és bár felmerülhet a felelőssége abban, hogy amikor az AstraZenecával, de akár a Pfizerrel vagy a Modernával aláírt, a kapacitások kérdése nem kapott elégséges figyelmet, azonban a brit–svéd gyártóra is rávetül némiképp a gyanú árnyéka. Ugyanis, ha a Pfizer és a Moderna esetében működött a gyógyszerhatóság eljárása, kérdés, hogy az AstraZeneca esetében miért nem, és miért működött az AstraZeneca esetében Nagy-Britanniával? Hiszen közben Nagy-Britanniában mintegy 30 millió embert AstraZenecával oltottak be.

A közeljövőben várható újabb vakcinák engedélyeztetésével kapcsolatban a szakember elmondta, hogy

  • a Novavax nevű készítmény jár a legelőrébb a folyamatban, és ha minden igaz, május–június környékén kaphat zöld utat az unióban.
  • Szintén a nyár elején várható a CureVac engedélyeztetése is, míg a Szputnyikról egyelőre semmi biztosan nem hallani.
  • A Szputnyik V engedélyezésével kapcsolatban még nincsenek hivatalos információk - Gyévai Zoltán sejtése szerint valahol a folyamat közepén tarthatnak.

Mindenesetre a hivatalos brüsszeli kommunikáció, vagyis Ursula von der Leyen azon elképzelése, hogy nyár végére a unió lakosságának a 75-80 százaléka átoltott lehet, nem változott, főként, ha a kialkudott mennyiségű vakcinák leszállításra kerülnek a gyártók részéről. Gyévai Zoltán szerint is elérhető a kívánt szám, amihez azonban az is kell, hogy ne legyenek újabb „kellemetlen meglepetések” a rendszerben, hasonlóak az AstraZeneca esetéhez, továbbá hogy minden tagállam felvegye a tempót az oltásban, mert most még elég nagyok az eltérések az egyes országok oltási gyorsaságai között.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×