Infostart.hu
eur:
363.6
usd:
314.67
bux:
148380.84
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Donald Trump amerikai elnök Alacsonyabb vényköteles gyógyszerárakat minden amerikai számára címmel tart sajtótájékoztatót a washingtoni Fehér Házban 2020. november 20-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Donald Trump sok sikert kívánt az új adminisztrációnak, de Joe Biden nevét nem ejtette ki – videó

Elnökségének vívmányait dicsérte az amerikai nemzethez intézett búcsúbeszédében a távozó republikánus elnök, egyúttal arra kérte az amerikaiakat, hogy imádkozzanak a hivatalba lépő új kormányzat sikeréért.

"Befejezve hivatali időmet az Egyesült államok 45. elnökeként büszkén állok önök előtt amiatt, amit közösen elértünk" – mondta Trump a helyi idő szerint kedd délután közzétett, előre rögzített videoüzenetben.

A büszkeségre okot adó vívmányok között említette az elnök a 2017-ben elfogadott adócsökkentéseket, a gazdaság szerinte neki köszönhető fellendülését, a külpolitikában Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerését, Izrael és néhány arab ország kapcsolatainak normalizálását, amelyet az ő kormánya hozott tető alá.

"Új életre keltettük a szövetségeinket és felsorakoztattuk a világ nemzeteit Kínával szemben, ahogy senki korábban – mondta. –

Különösen büszke vagyok arra, hogy évtizedek óta én vagyok az első elnök, aki nem indított új háborút."

Kijelentette továbbá, hogy az Egyesült Államok gazdaságilag minden más országnál jobban teljesített a koronavírus járvány idején.

"Ezen a héten új kormányt iktatunk be, és imádkozunk, hogy sikerüljön neki Amerikát biztonságban és jómódban megtartani – mondta videobeszédében Trump. – A legjobb kívánságainkat küldjük és szerencsét is kívánunk nekik."

A távozó elnök említést tett a szövetségi törvényhozás épületének január 6-ai ostromáról is, amely miatt a képviselőház másodszor is alkotmányos felelősségre vonási eljárást indított ellene, kijelentve, hogy

"a Capitoliumunk elleni támadás minden amerikait elborzasztott. A politikai erőszak támadás minden ellen, amit mi mint amerikaiak becsben tartunk. Ezt sohasem szabad eltűrni"

– hangoztatta.

"Most, hogy arra készülök, szerda délben átadjam a hatalmat egy új kormánynak, azt akarom, tudjátok: a mozgalom, amelyet elindítottunk, csak a kezdet – mondta Trump. – Hűséges és örömteli szívvel, és bizakodással távozom erről a magasztos helyről és azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy hazánk és gyermekeink számára a legjobb még előttünk van."

Trump búcsúbeszédével szinte egy időben érkezett Washingtonba Joe Biden és leendő alelnöke, Kamala Harris, hogy részt vegyenek a szerdai beiktatáson. Az ünnepélyes eseményen Donald Trump a hagyományokat felrúgva nem lesz ott, még a ceremónia előtt floridai birtokára, Mar-a-Lagóba távozik szűk környezetével.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×