Infostart.hu
eur:
379.64
usd:
321.76
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A 2020. november 18-án készült és november 22-én közreadott képen védőruházatot viselő dolgozó lép be a moszkvai Krilatszkoje Jégpalotában kialakított ideiglenes kórházba, amelyet a koronavírussal fertőzött páciensek ápolása céljából hoztak létre.
Nyitókép: MTI/AP/Pavel Golovkin

Koronavírus - Oroszországban már 50 ezer család gyászolhat

Szombaton lélektani határ fölé emelkedett a halottak száma, a fertőzötteké egy nap alatt majdnem 30 ezerrel nőtt.

A szombaton bejelentett 585 új halálesettel 50 347-re nőtt Oroszországban a koronavírus-járvány hivatalosan regisztrált halálos áldozatainak a száma.

A fertőzöttek száma több mint 28 200-zal nőtt. Az orosz hatóságok annak ellenére, hogy a statisztikai adatok szerint súlyosbodik a járványhelyzet, nem léptettek életbe a vírus terjedését fékező, korlátozó intézkedéseket.

Oroszországban összesen csaknem 2,8 millió fertőzöttet vettek nyilvántartásba a járvány kitörése óta. A koronavírusban elhunytak száma ehhez képest nemzetközi összevetésben feltűnően alacsony. Ennek szakértők szerint az a magyarázata, hogy a halál okaként a súlyos koronavírusos eseteknél sem minden esetben a koronavírust tüntetik föl, hanem sokszor a közvetlen halálokot.

Az RBK napilap szerint ugyanakkor a korábbi évekhez képest a járvány alatti többlethalálozás eléri a 13 százalékot. Ebből arra lehet következtetni, hogy 50 ezernél lényegesen többen haltak meg a koronavírus szövődményeiben Oroszországban.

December elején szerte az országban megkezdődött a koronavírus elleni tömeges oltás az orosz kutatók által kifejlesztett Szputnyik V vakcinával. Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön azt mondta, hogy az orosz vakcinát 60 éves korig ajánlják, ezért ez számára, aki betöltötte a 68-at, egyelőre nem jön szóba.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×