Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
319.06
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
Védőfelszerelést viselő ápoló megsimogatja egy beteg kezét a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2020. május 5-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Belehalt a koronavírus szövődményeibe a víruskritikus egyházfő

Amfilohije Radovic, a montenegrói szerb ortodox egyház feje október 6-án került kórházba Podgoricában, ahol azóta ápolták. 82 éves volt.

A politikától sem elzárkózó, gyakran szerb nacionalista nézeteket valló püspök nem tartotta be a kormány járványmegelőzési előírásait, és híveit is az elkerülésükre bíztatta.

A koronavírus-járvány kitörése előtt, tavaly december óta Amfilohije Radovic vezette a korábban elfogadott egyházügyi törvény elleni tiltakozásokat. A jogszabály azért váltott ki felháborodást, mert előírja, hogy a vallási közösségeknek dokumentumokkal kell igazolniuk, milyen ingatlanjaik voltak 1918 előtt, vagyis azt megelőzően, hogy Montenegró csatlakozott a Jugoszláv Királysághoz. A szerb ortodox egyház szerint emiatt ők jelentős ingatlanokat, egyebek mellett középkori templomokat és kolostorokat veszíthetnek el. A 620 ezres Adria-parti ország lakosságának mintegy harmada vallotta magát szerbnek a legutóbbi népszámláláson, és a lakosság kétharmada szerb ortodox vallású.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×