Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Varga Judit igazságügyi miniszter a minisztériumi dolgozószobájában Budapesten 2020. február 27-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Varga Judit: a jogállamisági jelentés nem objektív szempontok alapján értékel

Nem igaz, hogy az Európai Bizottság jogállamisági jelentése egységes és objektív szempontok alapján értékeli valamennyi tagállamot - közölte az igazságügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

Varga Judit szerint a jelentés inkább kézikönyv a kettős mérce alkalmazásához. "Kezdők és haladók egyaránt számos ötletet meríthetnek belőle" - jegyezte meg a miniszter, aki összegyűjtött néhányat ezek közül a jogállamiság legnagyobb "barátait" (a Benelux és az északi államokat) bemutató jelentések áttanulmányozása után.

Azt írta: a magyar jelentés hivatkozik az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) éves beszámolójára, ugyanakkor a bizottság ezt Belgium esetében nem tartotta szükségesnek. Akkor ugyanis kiderült volna, hogy a hagyományos saját forrásokat illetően Belgium esetében 2014 és 2018 között kétszer annyi ajánlással lezárult vizsgálat folyt, mint Magyarország esetében - hangsúlyozta Varga Judit.

Az Európai Szemeszter országspecifikus ajánlásaira csak a magyar jelentés utal. Pedig ezek az ajánlások például Belgium, Dánia, Luxemburg és Svédország esetében is a pénzmosás elleni keret hatékony felügyeletére szólítanak fel.

Kitért arra is, hogy a magyar jelentés hosszasan foglalkozik a bírák illetményrendszerével, és még a hároméves illetményemelési programot is "sikerül" kedvezőtlen színben feltüntetnie. Egyes Benelux és északi államok jelentései a bíróságok egyértelmű forráshiányait taglalják, a bizottság ezt mégsem találja problémásnak.

Varga Judit kiemelte azt is, hogy a bizottság "igen aggódik" a magyar médiapluralizmus helyzete miatt. A médiapluralizmus monitor szerint - amelyre Magyarország esetében sokat hivatkoznak - a médiapiac pluralizmusa Finnországban magas kockázatnak van kitéve. Ez persze a finn jogállamisági jelentésből nem derül ki - jegyezte meg a miniszter, aki bejegyzését úgy zárta: "ez csak egy kis ízelítő volt, hamarosan további példák következnek - immár haladóknak".

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×