Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Létrejött egy uniós forrás a turizmus megsegítésére

Tetemes összegeket ad az EU a turizmus megsegítésére, ha sikeresen pályázik Magyarország.

Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő arra kérte a kormányt, hogy ne csak szavakkal, hanem tettekkel is álljon a turizmusban dolgozó 400-500 ezer magyar mellé. Közéjük tartoznak nemcsak a szállodaiparban és a vendéglátásban dolgozók, hanem az utazási irodákban, a turisztikai attrakcióknál, a légiközlekedésben és a hajózásban dolgozók, valamint az idegenvezetők is. Az ágazat tekintélyes része ráadásul gyakorlatilag az egész évet elveszíti a szeptembertől elkezdődött a második hullám miatt.

Az EP közlekedési és turizmus bizottságának alelnöke Összeomló turizmus: állami segítség nélkül maradt százezrek című online sajtótájékoztatóján bejelentette: javaslata alapján

megnyitották a részmunkaidős munkavállalók bérkiegészítésének uniós programját a turizmusban dolgozók előtt is.

A SURE-program közel 100 milliárd eurós keretéből tehát létezik arra forrás, hogy az ágazatban dolgozóknak akár a következő évben már bérkiegészítést adjon a kormány.

Megjegyezte: a magyar kormány pályázatát eddig nem fogadta el az Európai Bizottság, sajtóhírek szerint azért mert egyes, a munkavállalókra vonatkozó jogszabályok nem felelnek meg az európai közös szabályoknak. A kormánynak sürgősen meg kell hoznia azokat a döntéseket, amelyek alkalmassá teszik az országot ezeknek a támogatásoknak a felhasználására - hangsúlyozta, arra is kitérve, hogy

Csehország kétmilliárd, Románia négymilliárd, Horvátország pedig egymilliárd eurót igényelt erre a célra.

Hozzátette: az EP szakbizottságának első alelnökeként egyetért a turisztikai ágazat pénteken a fővárosban demonstráló dolgozóinak szakmai követeléseivel – így például a járulékmentesség meghosszabbításával –, ezért aláírásával támogatta a petíciójukat, a tüntetésen azonban az esemény pártpolitika-mentességének megőrzése érdekében nem vesz részt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×