Infostart.hu
eur:
379.84
usd:
322.51
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Védőmaszkot viselő gyalogos a londoni Tower Bridge előtt 2020. március 12-én. Nagy-Britanniában tízre emelkedett a tüdőgyulladást okozó koronavírus halálos áldozatainak száma.
Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

Szigorítanak a britek, a Magyarországról érkezőket is érinti

Szombattól karanténra kötelezi a brit kormány a Magyarországról és Portugáliából Angliába utazókat

A brit közlekedési minisztérium csütörtök esti londoni bejelentése alapján azoknak, akik szombaton brit idő szerint hajnali négy óra - közép-európai idő szerint öt óra - után érkeznek Magyarországról és Portugáliából Angliába, két hetet kell elkülönítésben tölteniük.

A rendelkezés a brit állampolgárokra is vonatkozik.

A brit kormány intézkedésének hatálya Angliára terjed ki, de nem sokkal a londoni bejelentés után, csütörtök este a skót, majd a walesi kormány is közölte, hogy Magyarország esetében ugyanilyen döntést hozott.

Ennek alapján a Magyarországról Skóciába és Walesbe érkezőknek szombat hajnaltól szintén karanténba kell vonulniuk.

Ez azt jelenti, hogy a Magyarországról beutazók karanténmentessége egész Nagy-Britanniában megszűnik szombaton.

A skót és a walesi kormány Portugáliát már korábban levette a karanténkötelezettség alól mentesített országok listájáról.

Az érvényes szabályozás szerint a Magyarországról és Portugáliából érkezőknek nem kell feltétlenül két hetet eltölteniük Angliában, Skóciában vagy Walesben, előbb is elutazhatnak, de ha két hétig vagy ennél rövidebb ideig maradnak, tartózkodásuk teljes időtartamára elkülönítésben kell lenniük.

A karanténidőszakot saját tulajdonú vagy bérelt ingatlanban, ismerősöknél vagy hozzátartozóknál, illetve szállodában lehet eltölteni.

A karanténelőírás megszegőit Angliában ezer font (400 ezer forint) pénzbírsággal sújthatják.

A beutazóknak úgynevezett elérhetőségi helyszínazonosító - contact locator - kérdőívet kell kitölteniük, amelyben bejelentik, hogy hol töltik az elkülönítés idejét és ott milyen módon lehet felvenni velük a kapcsolatot.

A brit kormány online felületén - gov.uk - elérhető kérdőívet még az utazás előtt ki kell tölteni, és a beutazóknak nyomtatott vagy elektronikusan tárolt formában, a határrendészeti hatóságok kérésére fel kell mutatniuk a kitöltést igazoló bizonylatot.

Az érintettek a karantén ideje alatt munkába, iskolába nem járhatnak, tömegközlekedési eszközökkel vagy taxival nem utazhatnak.

Élelmiszerek és egyéb alapvető cikkek vásárlása céljából az elkülönítésben lévők akkor hagyhatják el lakóhelyüket, ha nincs olyan ismerősük vagy hozzátartozójuk, akik ezek beszerzéséről gondoskodni tudnak számukra.

Mentességet jelent a lakhelyelhagyási tilalom alól, ha az érintettnek sürgős orvosi ellátásra van szüksége, ha közeli hozzátartozója temetésén kíván jelen lenni, ha valamilyen jogi eljárásban kell részt vennie, vagy ha veszélyhelyzet miatt kell távoznia tartózkodási helyéről.

A brit kormány júliusban állította össze azoknak az országoknak a listáját, amelyekből karanténkötelezettség nélkül lehet beutazni Angliába. Erre a listára azok az országok kerülhettek fel, amelyekből London megítélése szerint alacsony a koronavírus-fertőzés behurcolásának veszélye.

A mentességi listán eredetileg 59 ilyen ország szerepelt, köztük Magyarország is, de a brit kormány azóta több országot levett erről a listáról, köztük legutóbb például Csehországot, Svájcot és több görög szigetet, korábban pedig Szerbiát.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×