Infostart.hu
eur:
379.38
usd:
321.85
bux:
131132.43
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Washington három éven belül kivonja a csapatait Irakból

Az Egyesült Államok a következő három éven belül kivonja a csapatait Irakból - közölte Musztafa al-Kádimi iraki kormányfő pénteken, egy nappal az után, hogy Washingtonban találkozott Donald Trump amerikai elnökkel.

"Trump amerikai elnök megerősítette, hogy az amerikai erőket a következő három évben kivonják Irakból és tárgyalások folynak az Irakon kívüli állomásoztatásukról" - mondta Kádimi az al-Irakíja állami televízióban.

A csütörtöki kétoldalú találkozó után Trump közölte, hogy az Egyesült Államok "meglehetősen gyorsan" vonja ki a csapatait. Trump ugyanakkor nem nevezte meg azt az időkeretet, amelyen belül a kivonás megtörténik.

Musztafa al-Kádimi szerint jelenleg nincs sok amerikai katona Irakban, de Iraknak szüksége van ezekre a katonákra a hadsereg és a biztonsági erők kiképzéséhez, fejlesztéséhez.

Kádimi és Trump egyebek mellett katonai, védelmi, a kőolajipar fejlesztésével kapcsolatos és más kérdésekről tárgyalt. Az iraki miniszterelnök kedden utazott az Egyesült Államokba miniszteri küldöttség élén.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×