Infostart.hu
eur:
379.51
usd:
321.36
bux:
130760
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Határkerítést épít Szerbia

Az illegális bevándorlók tömegeinek megfékezése érdekében Szerbia kerítés építésébe kezdett az Észak-Macedóniával közös határán - közölte a Szabad Európa Rádió balkáni irodája.

Az értesülést a határ menti Presevo vezetése is megerősítette. A helyi polgármester elmondta, a szögesdrótkerítés építése egy Európai Unióval kötött megállapodás része, azonban eddig sem az Európai Bizottság, sem a szerb belügyminisztérium nem erősítette meg, hogy létezik ilyen egyezség.

A pénzügyminisztérium oldalán júniusban megjelent egy lista, amelyen több tucat olyan magánszemély és vállalat neve szerepel, akinek, amelyeknek a határ mellett fekvő földjeit az állam ideiglenesen lefoglalta a határvédelem érdekében.

A tervek szerint a 147 kilométeres szerb-észak-macedón határnak csupán egy részén épül kerítés, ott, ahol a legnagyobb migrációs nyomásra lehet számítani. Szerbiába naponta átlagosan ötven illegális bevándorló próbál bejutni Észak-Macedónia felől.

A válság tetőpontján, 2015-ben mintegy egymillió illegális bevándorló haladt át az úgynevezett nyugat-balkáni útvonalon, amelynek Szerbia is része. A magyar határzár felállítását követően a migránsok inkább Horvátország felé próbáltak meg bejutni az Európai Unióba, ám a határokat a koronavírus-járvány miatt szigorúbban őrzik, illetve lezárták. Azok az illegális bevándorlók, akik március közepe előtt érkeztek Szerbiába, már nem tudtak továbbmenni. A hivatalos adatok szerint Szerbia 18 befogadóközpontjában 4800 migráns tartózkodik.

Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Megérkezett a bejelentés az Európai Központi Bank (EKB) idei első kamatdöntéséről, melyben a testület Kormányzótanácsa változatlanul a 2 százalékos szinten hagyta az irányadó betéti rátát. A mai kamatdöntő ülés legfontosabb kérdése azonban nem maga a döntés, hanem az, hogy a közelmúlt eseményei (hirtelen gyengülő dollár és erősödő euró, geopolitikai ellentétek, meglepő növekedési és inflációs adatok) mennyire térítették el az EKB-t a korábban kijelölt monetáris politikai pályáról. Ezen kérdésekre vélhetően Christine Lagarde jegybankelnök sajtótájékoztatója adja meg a válaszokat. Az eseményről ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×