Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.05
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Százezer magyar kért letelepedési engedélyt Nagy-Britanniában

A brit belügyminisztérium kedd esti közleményében arra hívta fel a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok figyelmét, hogy még egy évig, 2021. június 30-ig folyamodhatnak tartós letelepedési engedélyért a brit hatóságokhoz. A tájékoztatásból kiderül az is, hogy átlépte a 100 ezret azoknak a magyaroknak a száma, akik ezt már megtették.

Nagy-Britannia január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen laknak az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért - kell folyamodniuk.

A londoni belügyminisztérium kedd este ismertetett friss összesítése szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül május 31-ig 3 612 400-an tették meg.

A tárca közölte, hogy a brit hatóságok május végéig 3 319 000 folyamodványt már elbíráltak, csaknem mindet kedvezően: az elutasított kérvények száma mindössze 900.

A május 31-i állapotot mutató

hivatalos lista élén - ugyanúgy, ahogy az összes eddigi statisztikában - a lengyelek állnak 697 900 beadott folyamodvánnyal. Őket a románok követik 590 100 benyújtott kérvénnyel.

A magyarok közül 101 700-an kértek tartós letelepedési engedélyt május végéig.

A Nagy-Britanniában élő EU-állampolgároknak, akik úgy döntöttek, hogy a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is maradnak, a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell hitelesen igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban.

Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük bűncselekmény miatt.

A brit belügyminisztérium keddi kimutatása szerint a május végéig elbírált folyamodványok 57 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 41 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak.

Ez utóbbit azok a kérelmezők kaphatják, akik a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában, de ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik eddig megszerzett jogosultságaik.

A brit EU-tagság január végi megszűnésével 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, amely alatt nem változnak az uniós polgárokra érvényes bevándorlási szabályok.

Így azok, akik ennek az időszaknak a lejártáig, vagyis 2020. december 31-ig érkeznek az Európai Unióból letelepedési szándékkal Nagy-Britanniába, ugyanolyan jogosultsággal kérhetnek tartózkodási engedélyt, mint azok, akik már hosszabb ideje Nagy-Britanniában élnek.

Keddi közleményében a belügyminisztérium hangsúlyozta: azok az EU-állampolgárok, akik december 31-én már Nagy-Britanniában tartózkodnak, 2021. június 30-ig - vagyis még éppen egy évig - nyújthatják be a letelepedett státusra szóló kérvényüket.

A jövő év első napjától azonban az EU-országokból és az unión kívülről újonnan érkezőkre a brit kormány tervei szerint egységes bevándorlási szabályozás lép életbe, amely - főleg a jelentkezők szakképzettsége és angol nyelvtudása alapján - pontozásos kritériumrendszer alapján bírálja majd el a letelepedési kérelmeket.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×