Infostart.hu
eur:
391.01
usd:
331.6
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Nyitókép: Pixabay.com

Egyre feszültebb a helyzet a világ két legnépesebb országa között

Mind Kína, mind India "nagy erőket" állomásoztat a világ tetejének vidékén.

India és Kína "nagy számban" állomásoztat katonai erőt a két ország Himaláján húzódó határa mentén - közölte Anurag Szrivasztava, az indiai külügyminisztérium szóvivője Újdelhiben csütörtökön.

Az AFP hírügynökség szerint ezzel India először ismerte be a két ország között június közepén kitört véres határincidens óta, hogy maga is jelentős katonai jelenlétet épített ki az említett térségben, de ezt - a szóvivő úgy fogalmazott - a kínai katonák telepítésére válaszul tette.

"Mindkét fél nagy számban állomásoztat katonai erőt a térségben, addig is folytatódik katonai és diplomáciai szinten a kapcsolattartás a válság rendezése érdekében" - mondta csütörtökön a tisztségviselő.

Az indiai külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy a konfliktus hátterében Kína áll, amely nagy létszámú katonai kontingenst telepített erre a határszakaszra, egész "struktúrákat" épített ki a Himalája térségében a Galván folyó völgyében húzódó demarkációs vonalon. India erre válaszul vezényelt abba a körzetbe további katonai egységeket - mondta a szóvivő.

Korábban Peking Indiát tette felelőssé a június 15-i határincidensért, amelyben legalább húsz indiai katonai vesztette életét. Néhány nappal ezelőtt Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő megismételte a kínai álláspontot, amely szerint az összetűzésre azért került sor, mert indiai határőrök illegálisan kínai területre léptek, és provokálták a kínai katonákat.

"Az indiai hadsereg a felelőtlen lépéseivel súlyosan megsértette a két ország közötti egyezményeket és a nemzetközi kapcsolatok alapelveit" - mondta Csao Li-csien.

Június 15-én a két ország határőrsége közötti összetűzés során a hivatalos beszámolók szerint a helyszínen elhunyt három mellett később további tizenhét indiai katona halt bele a sérüléseibe, amelyeket a Himalája térségében, a Galván folyó magasan fekvő völgyében szerzett a fagypont alatti hőmérsékleti viszonyok közepette kibontakozott harcokban. Egy másik indiai forrás kiemelte, hogy lövések nem dördültek el, a rivális erők fémrudakkal és kövekkel harcoltak egymás ellen. Külügyi közlés szerint a súlyos incidensnek mindkét oldalon voltak halálos áldozatai.

Később bejelentették, hogy az indiai és a kínai erők időközben felhagytak a csatározással a térségben, a felek magas rangú képviselői pedig tárgyalóasztalhoz ültek, hogy békés úton zárják le a konfliktust. A kínai és az indiai hadsereg tisztségviselői három nappal ezelőtt először találkoztak az incidens óta; többórás tanácskozást követően megegyeztek abban, hogy kivonják csapataikat a térségből, és pozitív, építő párbeszédet kezdenek.

Az érintett terület India északnyugati részén, a Kasmírhoz tartozó Ladakban fekszik. Ezen a vidéken a két ország határvitája India és Pakisztán függetlenné válásáig, 1947-ig nyúlik vissza. A kínai ellenőrzés alatt álló Akszai Csin nevű területről indiai részre átfolyó Galván folyó völgyébe május elején kínai katonák érkeztek, amire válaszul India is több ezer fegyverest mozgósított. A kínai csapatok többszöri felszólítás után sem távoztak, a kínai és indiai egyenruhások pedig többször összeverekedtek, kővel dobálták egymást.

A kasmíri térséghez tartozó Ladakban Kína csaknem magyarországnyi, 90 ezer négyzetkilométeres indiai területet követel magának, India viszont azt állítja, hogy a kínai fennhatóság alatt álló Akszai Csin-fennsík 38 ezer négyzetkilométere Ladak természetes része, amelynek ezért Indiához kell tartoznia.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×