Infostart.hu
eur:
379.57
usd:
321.86
bux:
131506.61
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A koronavírus-járvány miatt védőmaszkot viselő nők sorban állnak egy iskola udvarán felállított ideiglenes koronavírus-tesztelő állomáson, egy falfestmény előtt Brazíliavárosban 2020. május 26-án.
Nyitókép: MTI/AP/Eraldo Peres

Már Brazíliában van a második legtöbb halálos áldozat

A járvány gócpontjai egyértelműen az ország sűrűn lakott városaiban vannak.

Brazília megelőzte Nagy-Britanniát az új koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak számában, és az eddigi elhunyt 41 828 Covid-19 beteggel második helyre zárkózott fel az Egyesült Államok mögé. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a brazil egészségügyi rendszer továbbra is képes megbirkózni járvány miatt ránehezedő nyomással.

"A rendelkezésünkre álló adatok alapján a rendszer maga nincs túlterhelve" - mondta genfi tájékoztatóján Mike Ryan, a WHO vezető vészhelyzeti szakértője, aki szerint a brazíliai térségek között csak néhányban haladja meg a 80 százalékot az intenzív kórházi ágyak kihasználtsága.

Az azonosított koronavírus-fertőzések számában Brazília már eddig is a második helyen állt a világon, a járvány gócpontjai pedig egyértelműen az ország sűrűn lakott városaiban vannak.

Az egészségügyi minisztérium pénteki jelentése szerint a járvány kezdete óta Brazíliában 828 810 fertőzöttet azonosítottak, ebből 25 982-őt az elmúlt egy napon, s csütörtök óta újabb 909-en hunytak el a kórban. Kedd óta a minisztérium naponta átlagosan több mint 1200 Covid-19 halálesetet jelentett, miközben az ország már a karanténkorlátozások enyhítése felé mozdult el, és Jair Bolsonaro elnök sürgetésére újraindítják a vállalkozásokat.

A jobboldali brazil vezető kezdettől megkérdőjelezte az új koronavírus okozta járvány súlyosságát, "egy kisebb influenzának" titulálva a betegséget, és azzal vádolta a szövetségi államok kormányait, hogy hatalmának megingatása érdekében nagyítják fel a fertőzések és a halálesetek számát.

Csütörtök este Bolsonaro arra biztatta híveit, "találják meg a módját, hogy bejussanak" kórházakba, és vegyék videóra, hogy az intenzív osztályok ágyain fekszenek-e betegek vagy sem, hogy a rendőrség és a brazil állambiztonsági szervek nyomozást indíthassanak az adatok felnagyítása ügyében.

A brazilok közben második napja órákig tartó hosszú sorokat álltak, hogy bejuthassanak az ország két legnagyobb városának csütörtökön újra megnyitott plázáiba, különös tekintettel arra, hogy Brazíliában péntekre esett a Valentin napnak megfelelő nevezetes nap.

Sao Paulo és Rio de Janeiro boltjaiban ugyanakkor a vásárlók tartották az előírt kölcsönös távolságot, mindenütt csak védőmaszkban léphettek be, egyes plázákban pedig az érkezőknek még a testhőmérsékletét is ellenőrizték.

Az XP Investimentos brókercég által elvégzett közvélemény-kutatás pénteken közölt eredménye szerint jelenleg a brazilok 52 százaléka támogatja a karantén-korlátozások enyhítését, a korlátozások fenntartását pártoló 44 százalékkal szemben, annak ellenére, hogy a megkérdezettek 61 százaléka úgy gondolja, hogy a járvány neheze még hátra van Brazíliában.

Címlapról ajánljuk
Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

A Kijevet és más ukrán településeket ért orosz légitámadások után egy-két hétnek el kell telnie, mire jobb lesz a helyzet, de várhatóan akkor sem lesz teljes a hőtermelés, legfeljebb 60-70 százalékos – mondta az InfoRádióban Olekszij Anton. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője hozzátette: azzal, hogy az oroszok az áramátviteli rendszereket támadják, Ukrajnában egyszerűen nem tudják áthozni az áramot egyik helyről a másikra.

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×