eur:
394.63
usd:
364.53
bux:
71150.53
2024. július 9. kedd Lukrécia

Jó hírek New York államból

New York és Massachusetts államban csökkent, több más amerikai szövetségi államban ugyanakkor emelkedett az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek és a halálos áldozatok száma a szerdai bejelentések szerint.

Szokásos napi sajtókonferenciáján Andrew Cuomo, New York kormányzója elmondta, hogy kedden 166 beteg hunyt el a Covid-19 nevű betegségben. Bejelentette, az új fertőzések száma oly mértékben csökkent, hogy immár lehetővé vált, hogy az állam 12 megyéjében ismét végezhessenek nem a járvánnyal összefüggő - s ezért eddig elhalasztott - műtéteket is.

Egyben arról is beszámolt, hogy

vizsgálatot indítanak 102 gyerek megbetegedése ügyében,

akik gyaníthatóan a Covid-19 szövődményeként említett toxikus sokkban vagy a véredényrendszer kitágulásával és súlyos gyulladásával járó Kawasaki-kórban szenvednek. Három kisgyermek el is hunyt. Cuomo közölte, hogy e beteg gyerekek 60 százalékánál kimutatták a koronavírus-fertőzést, 70 százalékukat intenzív osztályon kezelik, 19 százalékukat pedig lélegeztetőgépen tartják.

Mivel nem mutatták a fertőzés tüneteit, ezeket a gyermekeket eleinte nem is vizsgálták Covid-19-re - mondta a kormányzó, s felhívta a szülők figyelmét, hogy amennyiben gyerekeiknél gyors szívverést, letargiát, a bőr színében bekövetkezett változásokat, lábdagadást észlelnek, azonnal forduljanak orvoshoz.

Massachusetts kormányzója, Charlie Baker szerdán arról tájékoztatott, hogy az északkeleti államban április 6-a óta kedden volt a legkevesebb halálos áldozata a járványnak: 33 beteg hunyt el. Baker közölte, hogy intenzíven folynak a szűrések, kedden például 6700 új tesztet végeztek, és ezek 870 esetben bizonyultak pozitívnak. Tudatta azt is, hogy az államban még mindig legalább háromezer fertőzöttet kezelnek kórházban.

New Jersey kormányzója, Phil Murphy viszont arról számolt be szerdán, hogy az államban folyamatosan növekszik az újonnan diagnosztizált fertőzések száma, s előző nap 197 volt a halálos áldozatok száma. Kedden 1028 új fertőzést regisztráltak, és ezzel több mint 141 ezerre emelkedett a fertőzöttek száma.

A járvány új gócpontjaként számon tartott szövetségi fővárosban, Washingtonban Muriel Bowser polgármester bejelentette, hogy június 15-ig meghosszabbítja a kijárási korlátozásokat. A városban eredetileg május 15-én oldották volna fel a szigorítások egy részét.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Német kormánypárti és konzervatív ellenzéki visszafogott derűláttással értékelték a francia nemzetgyűlési választások eredményét. Általános megítélés szerint az eredmény jó hír Európának, ugyanakkor Franciaország nehéz időszak előtt áll. Eltérő ugyanakkor Emmanuel Macron szerepének megítélése.

Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.09. kedd, 18:00
Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
Vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

Vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

Jelentősen alulteljesítő ma az egyébként vegyes európai hangulatban a magyar tőzsde, miután a kormányinfón ma bejelentették, hogy új különadókat vezet be a kormány. A bankszektorban nem változik a bankadó mértéke, de megemelik a tranzakciós illetéket és "devizaváltási illeték" néven egy teljesen új adót is kivetnek. "Az energiaszektorra és a multinacionális cégekre kivetett extraprofitadó – ide értve a kiskereskedelmi adót is – nem csökken" - derült ki a mai kormányinfón. A bejelentések hatására nem meglepő módon esik az OTP és a Mol árfolyama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×