Infostart.hu
eur:
387.73
usd:
329.37
bux:
0
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás
Nyitókép: Pixabay.com

Leváltották az időseket hónapokra elszigetelni akaró román orvost

Romániában leváltották az egészségügyi minisztérium koronavírus-járvánnyal foglalkozó tudományos tanácsadó testületének éléről Adrian Streinu-Cercel főorvost, aki azt javasolta, hogy a kijárási tilalom feloldása után emeljék ki családjaikból és szigeteljék el teljes mértékben a 65 évnél idősebbeket.

A döntést Nelu Tataru egészségügyi miniszter jelentette be. Az infektológus szakorvos a bukaresti Matei Bals járványtani intézet igazgatója immár 19 éve. A hét elején a román sajtó bemutatta azt a tervet, amelyet a főorvos által vezetett intézet készített. Ebben szigorú intézkedéseket írt elő a veszélyeztetett csoportok számára a rendkívüli állapot feloldása után is.

Azt javasolta, hogy a 65 évnél idősebb személyeket teljes mértékben zárják el három-négy hónapra a társadalomtól, akárcsak a krónikus betegeket.

A 40 és 60 év közöttieket is a veszélyeztetettek közé sorolta, az ő esetükben azt javasolta, hogy csak azok menjenek dolgozni, akiknek feltétlenül szükséges. A tervezet szerint az államnak fel kellene függesztenie ebben az időszakban az adók behajtását.

A tervezetet élesen bírálta Klaus Iohannis államelnök, aki leszögezte, szó sem lehet arról, hogy a 65 év felettieket karanténba zárják. "Ez elfogadhatatlan. Szabad országban élünk, semmi esetre sem hozunk ilyen önkényuralmi intézkedéseket. Az idősek legyenek nyugodtak: senki sem fogja elhurcolni őket otthonaikból, senki sem fogja karanténba zárni, embertelen dolgokra kötelezni őket" - mondta Iohannis, igyekezve megnyugtatni az érintett korosztályt.

A tervezetet Ludovic Orban miniszterelnök is élesen bírálta "bizarr ostobaságnak" nevezve azt.

A kormányfő csütörtökön üdvözölte a főorvos leváltását, úgy vélte, hogy hamarabb is léphetett volna az egészségügyi minisztérium. Egyébként Nelu Tataru egészségügyi miniszter is első perctől kezdve ellenezte Streinu-Cercel tervezetét.

A főorvos a koronavírus-járvány idején többször megosztotta a társadalmat állásfoglalásaival, például február végén, amikor a vírus megjelent Romániában, kijelentette, hogy az új koronavírus kórokozója tízszer gyengébb, mint a szokásos influenzavírus.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×