Infostart.hu
eur:
379.27
usd:
321.17
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Észak-koreai rakétakísérletről szóló tudósítás a szöuli központi pályaudvar tévéképernyőjén 2020. március 9-én. A dél-koreai hadsereg tájékoztatása szerint Észak-Korea három azonosítatlan rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába.
Nyitókép: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

Észak-Korea megint kilőtt valamit, ami a Japán-tengerbe csalódott

Észak-Korea azonosítatlan lövedéket lőtt ki vasárnap az ország keleti partjáról a Japán-tenger irányába – jelentette be a dél-koreai hadsereg vezérkara, a japán védelmi minisztérium szerint valószínűleg ballisztikus rakétáról van szó.

A minisztérium tájékoztatása szerint a rakéta nem érte el sem Japán területét, sem kizárólagos gazdasági övezetét, hanem a Japán-tengerbe csapódott.

Ez volt a negyedik rakétakísérlet, amelyet a világtól elszigetelődött kommunista ország egy hónap leforgása alatt végrehajtott.

Phenjan március 2-án, 9-én és 21-én is tesztelt rakétákat. Ez utóbbi esetben elemzők akkor KN-24 típusú, rövid hatótávolságú rakéták tesztelésére gyanakodtak. Az azt megelőző kísérlet során három rakétát lőttek ki a keleti partvidéken található Szondok katonai gyakorlótérről, ugyanonnan, ahonnan Észak-Korea tavaly augusztusban végrehajtotta „szupernagy” rakéta-sorozatvetőjének első ismert tesztjét.

A phenjani kommunista rezsim tavaly 13 alkalommal végzett kísérleti rakétaindítást, miközben a nukleáris fegyvereinek leszereléséről az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásai megrekedtek. Újévi üzenetében az ország vezetője, Kim Dzsong Un azt mondta, hogy a közeljövőben bemutatnak egy újfajta fegyvert is. Szakértők arra számítanak, hogy ez egy korszerű interkontinentális ballisztikus rakéta vagy egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta lesz.

Címlapról ajánljuk
Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában már egyre nagyobb az esés, adják a technológiai részvényeket a befektetők. Az AMD a vártnál óvatosabb előrejelzések hatására már több mint 17 százalékos mínuszban is volt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×