Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
A Szent Józsefnek szentelt misét az új koronavírus járványa miatt a Szent József bukaresti katolikus székesegyház mellett, a szabadtéren tartják meg 2020. március 19-én.
Nyitókép: A Szent Józsefnek szentelt misét az új koronavírus járványa miatt a Szent József bukaresti katolikus székesegyház mellett, a szabadtéren tartják meg 2020. március 19-én. (MTI/EPA/Robert Ghement)

Romániában meghalt az első koronavírusos beteg

Meghalt az első COVID-19-ben szenvedő beteg Romániában vasárnap, csaknem egy hónappal azt követően, hogy az országban megjelent a koronavírus.

A stratégiai kommunikációs törzs tájékoztatása szerint egy franciaországi gyógykezelésről március 6-án hazatért, 67 éves, végső fázisban lévő rákbetegről van szó, akinél a dél-romániai Filiasi-ban, március 18-án mutatták ki a koronavírust. A férfi a craiovai járványkórház intenzív osztályán hunyt el.

Romániában eddig nem volt halálos áldozata a kórnak, de Olaszországban már hat, Franciaországban pedig egy Covid-19-ben szenvedő román állampolgár vesztette életét. Romániában 367 embernél mutatták ki a koronavírust. Szombaton megkétszereződött - 59-re emelkedett - a 24 óra alatt regisztrált COVID-19-ben szenvedő új betegek száma.

Vasárnap 22 órától Románia lezárja határait a külföldiek előtt, az ország területén pedig éjszaka korlátozzák a kijárást.

A koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezését célzó szombat este bejelentett újabb katonai rendelet szerint a sürgősségi ellátáson kívül felfüggesztik a fogorvosi rendelők tevékenységét, a bevásárlóközpontokban csak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, tisztítók, és állateledel kereskedések tarthatnak nyitva.

Miután egy hete betiltották a zártterű egyházi szertartásokat, a mostani rendelet szerint a papok megtarthatják a miséket és istentiszteleteket az üres templomokban, hogy azokat interneten közvetítsék a híveknek.

Házasságkötést, keresztelőt és temetési szertartást is vállalhatnak, de legfeljebb hat ember részvételével.

A román külügyminisztérium közölte: 227 Olaszországban rekedt román idénymunkás hazautazását segíteti. Torinóból két charter járat érkezett szombaton Konstancára. A megyei tanács elnöke tiltakozott az ellen, hogy az országos operatív törzs az önkormányzatok megkérdezése nélkül döntött arról, hogy az Olaszországból hazamenekítendő mintegy 1500 román állampolgárt a tengerparti szállodákban, különböző településeken helyezik karanténba.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Az Egyesült és az Egyesült Államok megtámadta Iránt, válasziul Irán a térségben Izraelt és a térségben működő amerikai támaszpontokat lőtte. A támadásoknak főként Iránban vannak civil áldozatai. A közösségi médiát elárasztották a támadásokról készült videók.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×