eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
2019. november 19-i kép Michal Wos lengyel környezetvédelmi miniszterről Varsóban. Egy 2020. március 17-i bejelentés szerint a tárcavezető megfertőződött az új típusú koronavírussal, ezért karanténba vonultak azok a lengyel kormánytagok, akik találkoztak kollégájukkal az egy héttel korábbi kabinetülésen. Mateusz Morawiecki kormányfő és Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter nem vett részt az ülésen.
Nyitókép: A képen Michal Wos MTI/PAP/Tomasz Gzell

Kiderült a lengyel kormánytagok vírustesztjének eredménye

A kabinet több tagja a múlt heti kormányülésen találkozotta SARS-CoV-2 vírussal fertőzött környezetvédelmi miniszterrel, Michal Wossal.

A teszt negatív lett valamennyi kormánytag esetében. Az érintett miniszterek esetében az egyészségügyi felügyelet feloldotta a házi karantént - közölte Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter. Magyarázata szerint a kormánytagokra a koronavírus-járvány idején ugyanaz a rövidített, nem két-, hanem egyhetes karantén vonatkozik, mint többek között az egészségügyi dolgozókra vagy a rendőrségre.

Elmondta azt is, hogy egyes - Szumowski által meg nem nevezett - kormánytagok a múlt keddi kormányülést követő napokban is kapcsolatba kerültek Wossal, náluk később, a hétnapos időszak elteltével végzik el a tesztet.

A múlt heti kormányülésen nem vett részt a koronavírus-járvány kezelésének irányításában döntő szerepet betöltő Mateusz Morawiecki kormányfő és Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter, s nem volt jelen a belügyi, a nemzetvédelmi, az igazságügyi és a kulturális tárca vezetője sem. Ők eddig is egészségügyi korlátozások nélkül látták el feladataikat.

Miután Wos miniszter előző esti pozitív vírustesztje kapcsán a kormány egy része karanténba vonult, elhalasztották az eredetileg kedd reggelre az államfő által összehívott, a gazdaságélénkítő intézkedéscsomagról szóló kabinettanács ülését. Új időpontot egyelőre nem tűztek ki.

Az új típusú koronavírus okozta megbetegedés lengyelországi felbukkanása óta kedd délutánig 221 személynél mutatták ki a Covid-19 fertőzést, és öt idős ember halt bele a betegségbe.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 21:32
×
×
×
×