eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
Donald Trump amerikai elnök a Mexikóval közös fal építésének fejleményeiről készül beszámolni a nemzeti határvédelmi tanácsnak a washingtoni Eisenhower elnöki irodában 2020. február 14-én, amikor az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon bejelentette, hogy 3,8 milliárd dollárt (1178 milliárd forintot) csoportosít át fegyverkezési programokból az építés költségvetésébe. A szóban forgó összeg 285 kilométernyi határfal felhúzásához elég.
Nyitókép: MTI/EPA/Erik S. Lesser

Donald Trump koronavírusteszten esett át, lánya karanténban

Az amerikai elnök bírálja a jegybank szerepét betöltő Fedet, és reméli, pár cég még követi a boltzáró Apple példáját.

Donald Trump amerikai elnök átesett a vírusteszten, a lánya, Ivanka Trump, aki egyben a tanácsadója is a Fehér Házban, önkéntes karanténba vonult - ezt maga az elnök közölte szombaton.

A Fehér Ház vírusellenes munkacsoportjának szombat délelőtti sajtókonferenciáján az elnök közölte, hogy csak elővigyázatosságból végeztette el a koronavírus-tesztjét. Az eredmény még szombaton várható. Mint mondta: megmérték a testhőmérsékletét, amely "teljesen normális". Trump egy héttel ezelőtt a floridai klubjában Jaír Bolsonaro brazil elnökkel és munkatársaival találkozott, és Bolsonaro kommunikációs vezetőjénél később megállapították a fertőzöttséget.

Hasonló okokból vonult önkéntes karanténba Ivanka Trump is. A sajtóértekezleten az amerikai elnök kitért az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő központi tartalékrendszer (Fed) tevékenységére is. Nehezményezte, hogy a Fed csak követi és nem irányítja a pénzügyi folyamatokat. Anélkül, hogy részleteket említett volna, megállapította, hogy a Fed elnöke "egy sor rossz döntést hozott". Leszögezte: reméli, hogy a Fed - ahogyan fogalmazott: - "végre beszáll" a vírusellenes küzdelembe, és aktív szerepet vállal benne. Trump kifejtette azt is: szerencsésnek tartaná, ha egyes vállalatok követnék az Apple példáját, és átmeneti időre bezárnák üzleteiket.

Mike Pence amerikai alelnök, a Covid-19 vírus terjedése elleni küzdelmet irányító kormányzati munkacsoport vezetője bejelentette: felfüggesztik a beutazásokat az Egyesült Királyságból és Írországból is, az amerikai repülőtereken csakis a hazatérő amerikai állampolgárokat fogadják. Az alelnök javasolta azt is, hogy az idősotthonok szintén tiltsák be a látogatásokat. Mint fogalmazott: "a legsérülékenyebbeket fokozottan védelmezni kell".

Anthony Fauci orvosprofesszor, a fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója elmondta, hogy az Egyesült Államokban jelenleg 2226 embert diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel, de a járvány még nem érte el a csúcspontját. Deborah Birx orvos, a munkacsoport tagja ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy bár a 20 éven aluli fiatalok körében nem diagnosztizáltak fertőzést, ettől függetlenül ez a korosztály gyaníthatóan vírushordozó lehet.

A Fehér Ház sajtóértekezletein szombattól új gyakorlatot vezettek be: az elnöki hivatal orvosi szobájában a homlokra helyezett hőmérővel megmérik az érkező újságírók testhőmérsékletét. Egy újságírót a szombati sajtókonferenciára emiatt nem is engedtek be. A Fehér Ház szóvivője közölte: ezt csak akkor alkalmazzák, ha a konferencián részt vesz az elnök és az alelnök is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 21:32
×
×
×
×