Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.51
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
A görög-török határ török oldalán gyülekező illegális bevándorlók összecsapnak a görög rohamrendőrökkel Edirnében 2020. március 4-én. A török kormány február 28-án közölte, hogy nem tudja tovább feltartóztatni az Európai Unióba igyekvő migránsokat, és megnyitja a határokat előttük.
Nyitókép: MTI/EPA/Erdem Sahin

Szakértő: ha a szándék megvan, a görögök le tudják zárni a határt

Törökország a múlt héten bejelentette, hogy többé nem állja útját az Európába igyekvő bevándorlóknak, ennek lett következménye, hogy éjjel a görög határrendészet könnygázzal és villanógránáttal akadályozta meg egy nagyobb csoport bejutását. A helyzetet Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő elemezte az InfoRádióban.

Megindultak Törökországból az EU és Görögország felé azok a menekültek, migránsok, akik már jó ideje ott várakoztak erre a lehetőségre; elsősorban szárazföldön, de igénybe veszik a tengeri utat is.

Mint Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az InfoRádióban elmondta, a korábbi gyakorlattal ellentétben Görögország nagyon keményen védi - az Európai Unió külső - határait.

"Ezzel a kötelezettséggel tartoznak is, de azt sem szeretnék, ha a saját belső problémáik kiéleződnének. Láthattuk az utóbbi időben, hogy akik átértek a görög szigetekre vagy a kontinensre, komoly összetűzésbe keveredtek a lakossággal és a kormányzattal. Nem könnyű a görögök helyzete, mintegy 120 ezer ember van egy nagyobb területen szétszórva, akik mindenre elszántak, hogy Nyugat-Európába jussanak" - fogalmazott a szakértő, hozzátéve, Németország és Angela Merkel tisztázta, hogy nem állnak készen a befogadásra.

Kis-Benedek József leszögezte: azokat, akik életveszélyben vannak, ki fogják menteni a vízből a haditengerészet hajói, de engedélyt arra, hogy ott is maradjanak, nem fognak kapni, ezzel viszont az a probléma, hogy a törökök nem fogadják vissza azokat, akiknek nincs maradásuk Görögországban; egy ezzel kapcsolatos megállapodás a feladat az EU és Törökország között, utóbbi márpedig nem akarja például, hogy gazdasági kapcsolatai sérüljenek Németországgal - mutatott rá.

Kis-Benedek József úgy gondolja, hogy

az unió kül- és belügyminiszterei le fognak ülni megbeszélni, ki mivel szállna be a válság feloldásába,

ha a görögök ezt igénylik, az uniós határrendészeti (Frontex) egységei már ott vannak. Megítélése szerint egyébnét "ha a szándék megvan, a görögök le tudják zárni a határt, kérdés, mennyi ideig".

Mindent összevéve a mostani "ráengedés" török részről "piszkálódás csak", hiszen Törökországban 3 milliónál is több migráns várakozik, ehhez képest 100-200 ezret kiengedni nem olyan sok török szempontból, de

tárgyalni emiatt is le kell ülni, illetve például arról a tartozásról - 3,2 milliárd euró -, amit az EU halmozott fel Törökország felé a migránsok feltartóztatásáért.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×