Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Macron komoly lépéseket jelentett be

A francia elnök intézkedéseket jelentetett be Mulhouse városban az iszlám szélsőségesség visszaszorítására és a muszlimok elszigetelődése ellen a társadalomban.

Ezek keretében a kormánynak nagyobb hatásköre lesz az iskoláztatásban, a mecsetek finanszírozásában és az imámok képzésében. Fel fogja venni a küzdelmet az arra irányuló külföldi beavatkozással, hogy a muszlimok miként gyakorolják vallásukat, és hogyan szerveződjenek meg a vallási intézmények a szekuláris országban.

"Egyesek ugyanis a vallás nevében szakítani akarnak a köztársaság törvényeivel"

- hangoztatta.

Az államfő bejelentette, hogy véget akar vetni annak az 1977-ben bevezetett programnak, amelynek keretében kilenc külföldi ország tanárokat küldhet Franciaországba nyelvtanítás és kultúraoktatás céljából, és ezeket a tevékenységeket a francia hatóságok nem ellenőrzik. Ezen államok között van Algéria, Tunézia, Marokkó és Törökország. A program keretében évente 80 ezer új diákot oktatnak. Ehelyett Franciaország kétoldalú megállapodásokat akar kötni ezekkel az államokkal, és szeptembertől már ellenőrzést gyakorolna az ilyen nyelv- és kultúraórák felett.

Törvény készül arról, hogyan tegyék átláthatóvá a mecsetek finanszírozását. Macron arra kérte a franciaországi muszlim tanácsot (CFCM), hogy emelje az imámképzés színvonalát, ugyanis meg akarják szüntetni azt a gyakorlatot, hogy muszlim államok küldhetnek imámokat Franciaországba. Egyetlen állam van, amellyel még nem sikerült megállapodni ezekről a kérdésekről: Törökország - mondta.

"Törökország választhat, hogy elfogadja ezt, vagy nem, de nem engedem meg, hogy bármely külföldi ország kulturális, vallási vagy identitásalapú szeparatizmust szítson köztársaságunk területén. Francia földön nem tűrhetjük meg a török törvényeket" - szögezte le.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×