Infostart.hu
eur:
377.77
usd:
323.34
bux:
127309.19
2026. április 9. csütörtök Erhard
A Vörös Félhold segélyszervezet munkatársai a lezuhant Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép roncsainál az iráni Sahriár város közelében 2020. január 8-án. A légi jármű hajnalban zuhant le 167 utassal és 9 fős személyzettel a fedélzetén, kevéssel a teheráni Khomeini Imám repülőtérről történt felszállás után. A szerencsétlenséget senki sem élte túl.
Nyitókép: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Megjöttek az első eredmények az ukrán gép katasztrófájának vizsálatáról

Még a levegőben kigyulladt, és visszafordult az ukrán utasszállító repülőgép, amely Teheránból szállt fel és röviddel ezután lezuhant.

Az iráni polgári repülési hatóság előzetes vizsgálatából kiderült: szemtanúk is megerősítették, hogy a lángok elterjedtek a gép törzsén, illetve ezt mondta egy másik, közelben elhaladó repülőgép személyzete is.

Az eleinte nyugati irányba tartó utasszállító röppályája megváltozott, ami azt mutatja, hogy a pilóták észlelték a problémát. A gép félfordulatot tett, és visszatérőben volt a repülőtérre. A pilótáktól azonban nem érkezett semmilyen jelzés a váratlan helyzetről. Az iráni hatóság kiemelte azt is, hogy a gép felrobbant azután, hogy becsapódott a földbe.

A repülőgép üzemanyagtartályai színültig voltak töltve üzemanyaggal, hogy megtegye az utat Teherántól az ukrán fővárosig, Kijevig.

A csütörtöki jelentés szerint a gép mindkét feketedobozát megtalálták. A berendezések megrongálódtak, de a rajta tárolt adatok nem vesztek el.

Az előzetes jelentést az iráni hatóságok továbbították Ukrajnának - amelynek légitársasága működtette a gépet -, az Egyesült Államoknak, ahol gyártották a repülőt, illetve Kanadának és Svédországnak, amelyeknek állampolgárai nagy számban haltak meg a katasztrófában.

A MAU - teljes nevén Ukrajna Nemzetközi Légitársaság - Boeing 737-es típusú gépének fedélzetén 176-an voltak, valamennyien életüket veszítették. Két utas volt ukrán állampolgárságú, a többiek további hat ország állampolgárai: irániak (82), kanadaiak (63), svédek (10), britek (3), afgánok (4) és németek (3).

Az áldozatok többsége a Kanadában élő iráni közösség tagjai közé tartozott. Volt köztük egy friss házaspár, akik azért utaztak Iránba, hogy odahaza tarthassák meg az esküvőjüket, és az Alberta Egyetem két professzora is. Az Ukraine International Airlines Kijevbe induló járatának 176 utasa közül 138 Kanadába utazott volna tovább.

Az áldozatok között 26 volt kiskorú, körülük 13-an tízévesnél fiatalabbak. Két regisztrált utas végül nem szállt fel a járatra, róluk semmilyen információt nem hoztak nyilvánosságra.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elrendelte, hogy január 9-ét nyilvánítsák gyásznappá Ukrajnában. Hírügynökségi jelentések szerint az ukrán nyomozók már megérkeztek Iránba.

Címlapról ajánljuk

„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt három nappal

„Ha végrehajtanánk az EU követelését, 48 600 forinttal több lenne a családok üzemanyagköltsége, a villany 16 000, a gáz 30 000 ezer forinttal lenne drágább havonta”; hozzányúlt a kormány a stratégiai kőolajtartalékhoz. Gulyás Gergely és Vitályos Eszter a választások előtt utoljára várta a sajtó képviselőit a Karmelitába.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Egy napot sem bírt ki a tűzszünet, teljes a káosz Irán környékén - Híreink az iráni háborúról csütörtökön

Egy napot sem bírt ki a tűzszünet, teljes a káosz Irán környékén - Híreink az iráni háborúról csütörtökön

Egy napot sem bírt ki az amerikai-iráni tűzszünet: Teherán szerint Izrael libanoni támadásai a megállapodás megszegését jelentik, Washington viszont állítja: ilyen kitételről szó sem volt, ráadásul Irán már tegnap támadta az Egyesült Arab Emírségeket és Szaúd-Arábiát. A Hormuzi-szoros zárva, J.D. Vance amerikai alelnök tegnap rohanva hagyta el a káosz miatt Budapestet, Jean Arnault ENSZ-különmegbízott lóhalálában érkezett Iránba. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti harcok legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×