Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
318.55
bux:
144616.58
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Nyitókép: Pixabay

Törökország hétfőn megkezdi az elfogott terroristák Európába küldését

Az nem derült ki, hogy az intézkedés mely országokat érinti.

Törökország hétfőn megkezdi az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elfogott külföldi harcosainak hazatelepítését - közölte Süleyman Soylu török belügyminiszter pénteken.

Számos európai ország megtagadta, hogy visszafogadja az Iszlám Állam soraiban harcoló állampolgárait és családtagjaikat. Nagy-Britannia eddig több mint száz szélsőségest fosztott meg állampolgárságától.

Törökország az utóbbi időben többször hevesen bírálta az európai országokat, mert nem hajlandók visszafogadni az Iszlám Állam soraiban Irakban és Szíriában harcoló állampolgáraikat. Soylu hétfőn azt mondta: a hontalanná vált dzsihadistákat is visszaküldik származási országukba. Egyelőre nem tudni, Törökország hogyan valósítja meg ezt.

Soylu szerint a Nagy-Britanniához és Hollandiához hasonló országok "a könnyebb utat választották" azzal, hogy megvonták az állampolgárságot az Iszlám Állam tagjaitól. A miniszter korábban elfogadhatatlannak és felelőtlennek nevezte ezt a hozzáállást. Soylu elmondta, hogy holland, brit és más országok szélsőségesei is raboskodnak török börtönökben.

Az Iszlám Állam terrorszervezet mintegy 1200 külföldi szélsőségesét tartják fogva Törökországban. Hivatalos források szerint az október 9-én Északkelet-Szíriában indított, Béke Forrása fedőnevű hadműveletben a török erők 287 dzsihadistát, valamint hozzátartozóikat és támogatóikat fogták el, akik között nők és gyermekek is vannak. Úgy tudni, hogy hozzávetőleg tízezer szélsőséges raboskodik az SDF fogságában Szíriában.

Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Médiajelentések szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a jövő héten az Egyesült Államokba látogat Lindsey Graham néhai szenátor temetésére, és Donald Trump amerikai államfővel is találkozik. Csütörtökön már sorozatban nyolcadik napja mentek ki tüntetni az emberek az utcára Ukrajnában, követelve Mihajlo Fedorov volt védelmi miniszter visszahelyezését pozíciójába. Fedorov csütörtökön ismét azt nyilatkozta, bár Zelenszkij több más hivatalt is felajánlott neki, ő csak a védelmi miniszterit fogadja el, mert csak ott lehet valódi döntési helyzetben az ukrán fegyveres erőket illetően. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×