Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Azt a bolgár rendszámú kamiont vizsgálják, amelynek rakterében harminckilenc holttestet találtak a délkelet-angliai Thurrock városának ipari parkjában 2019. október 23-án. A teherjármű október 19-én lépett be Nagy-Britanniába az észak-walesi Holyhead kikötőjében. A kamion észak-írországi illetőségű sofőrjét gyilkosság gyanújával őrizetbe vették. A rendőrségi tájékoztatás szerint az áldozatok között 38 felnőtt és egy tinédzser van.
Nyitókép: Alastair Grant

Fordulat: mégsem kínai holttestek voltak a bolgár halálkamionban

Erősen elképzelhető, hogy csak az útlevelük volt kínai az áldozatoknak.

Elképzelhető, hogy többségükben vietnamiak voltak azok az emberek, akiket a héten holtan találtak egy bolgár rendszámú kamionban Anglia délkeleti részén - jelentették hírügynökségek, egy vietnami település lelkészére hivatkozva.

Anthony Dang Huu Nam atya, a Hanoitól mintegy 300 kilométerre délre lévő Yen Thanh település katolikus papja a Reuters hírügynökségnek szombaton azt mondta, több családdal is beszélt a környéken, amelyek aggódnak, hogy eltűnt szeretteik az áldozatok közt vannak. Hozzátette azt is, hogy Yen Thanhban, amely Nghe An tartomány egyik járási központja az egész közösség gyászban van, mert úgy vélik, a kamionban meghaltak nagy része tőlük indult útnak.

A térség egyike Vietnam legszegényebb részeinek, egy embercsempészet ellen küzdő amerikai szervezet szerint a térségből minden évben számosan távoznak külföldre.

Az atya újságíróknak azt mondta, a halottak közt lehetnek a szomszédos Ha Tinh tartományból útnak indult emberek is. Hozzátette, hogy

a vietnami állami média szerint idén augusztus végéig ez utóbbi tartományból több mint 40 ezren keltek útra, hogy máshol - egyebek közt a tengerentúlon - keressenek munkát.

Noha korábbi hatósági beszámolók azt feltételezték, hogy kínai állampolgárokról van szó, Peking ezt nem erősítette meg, a hét végére pedig több vietnami család is felvette a kapcsolatot az indokínai ország londoni nagykövetségével, az Egyesült Királyságba indult, de eltűnt családtagjaik ügyében.

A nagykövetség pénteken közölte, hogy felvette a kapcsolatot a brit rendőrséggel annak a 26 éves vietnami nőnek az ügyében, aki kedden késő este - néhány órával a kamion megtalálása előtt - kétségbeesett szöveges üzeneteket küldött a családjának arról, hogy nem kap levegőt és halálán van. A vietnami külügyminisztérium még nem nyilatkozott az áldozatok állampolgárságáról.

Az Egyesült Királyságban élő vietnamiakat képviselő, VietHome nevű szervezet az ügyben közel húsz, korábban eltűnt vietnami fényképét adta át a rendőrségnek.

A BBC brit műsorszóró társaság eddig hat vietnami családdal vette fel a kapcsolatot, ők szintén attól tartanak, hogy rokonaik a kamionban vesztették életüket.

Vietnami weboldalakon többen azt írták, elképzelhető, hogy

az áldozatok hamis, kínai útlevelekkel indultak az Egyesült Királyság felé.

A brit rendőrség szerdán találta meg a 31 férfi és 8 nő holttestét, s az ügyben azóta több embert őrizetbe vettek.

A szófiai külügyminisztérium szerdán közleményt adott ki, amely szerint a Scania márkájú kamiont egy ír nő tulajdonában álló cég regisztrálta Várnában. Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök bejelentette, hogy Szófia együttműködik a brit hatóságokkal a tragédia vizsgálatában, hozzátéve ugyanakkor, hogy a kamion nem lépett be Bulgáriába 2017-es regisztrációja óta.

Vizsgálat indult továbbá Belgiumban is, a nyerges vontató hűtőkonténerét ugyanis friss értesülések szerint a belga Zeebrugge kikötőjéből szállították komppal az Egyesült Királyságba.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×