Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Ludovic Orban, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (Partidul National Liberal,PNL) elnöke nyilatkozik a sajtónak, miután a kétkamarás román parlament 238 igen szavazattal megszavazta a Viorica Dancila vezette szociáldemokrata kormány ellen indított bizalmatlansági indítványt 2019. október 10-én.
Nyitókép: MTI/Baranyi Ildikó

Zúgolódnak a liberálisok nehézfiúi, távolinak tűnik a kormányalakítás

Továbbra is zajlanak a tárgyalások Bukarestben az új román kormány megalakításáról.

A miniszterelnökjelöltnek legkésőbb október 25-ig kell bizalmat kérnie a parlamenttől a kormánya és programja számára, azonban nem tűnik úgy, hogy ehhez közelebb kerültek volna az elmúlt napon. Ugyanis már két párt, eddig legalábbis, az éppen menesztett Szociáldemokrata Párt (PSD) Románia, valamint az abból korábban kiszakadt Pro Románia (PRO) párt, amelyet Victor Ponta egykori szociáldemokrata miniszterelnök vezet, bejelentette, hogy nem fogja megszavazni a kabinetet – ismertette az InfoRádiónak a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértője.

Ugyanakkor az is látható, hogy a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) a

fő ellenzéki társa, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is meglehetősen kétértelműen nyilatkozott, és mindenképp előre hozott választásokat szeretnének kiprovokálni

– tette hozzá Pászkán Zsolt. Márpedig ennek az egyik útja az, hogy két külön miniszterelnökjelöltnek meg kell buknia 60 napon belül, ahhoz hogy ez a forgatókönyv megvalósítható legyen. Akkor sem kötelező, de ez a minimum feltétele – magyarázta a szakértő.

Mint arról az Infostart beszámolt, a keddi napon Klaus Iohannis román államfő az eddig ellenzékben lévő PNL elnökét bízta meg kormányalakítással. Iohannis hangsúlyozta: átmeneti kormányról van szó, amely – ha megszerzi a parlament támogatását – a jövő évi parlamenti választásokig vezeti majd az országot.

Azonban a Nemzeti Liberális Párt sem annyira egységes – folytatta Pászkán Zsolt –, mint amennyire tűnik, hiszen

már az előzetesen kiszivárgott kormányösszetétel is okozott némi feszültségeket a PNL "nehézfiúi" között,

miután sokan úgy érzik, hogy mellőzöttek lettek az új felállásban, márpedig ez sem ígér semmi jót, még akkor sem, ha átmenne a parlamenten egy Ludovic Orban által összerakott kormány.

Amennyiben nem sikerül a kormányalakítás, az államfőnek két lehetősége van: megteheti, hogy ismét Ludovic Orbant jelöli, ez a román törvények szerint nem számít újabb jelölésnek, és akár 50-szer is megteheti – magyarázta a szakértő, hozzátéve, hogy bár az is igaz, hogy a román alkotmány és jog értelmezése inkább a delphoi jósdához hasonló, vagyis minden ki lehet a törvényekből olvasni, és annak az ellenkezőjét is –, illetve javasolhat egy újabb jelöltet és akkor az vág neki az ismert procedúrának.

Egy új jelölt elutasítása esetében azonban megnyílhat már az út az előre hozott választások előtt,

de még ez sem kötelező az elnök számára. Igaz, tette hozzá végezetül Pászkán Zsolt, mindaddig, míg ez a folyamat zajlik, Viorica Dancila maradványkormánya (korábbi elnöki bojkottok miatt több tárca élén sincs már vezető) életben marad.

A Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök vezette kabinettől október 10-én, múlt csütörtökön vonat meg a bizalmat a román parlament. Az ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítványt 238 képviselő és szenátor szavazta meg. A kormány megbuktatásához a törvényhozók többségének támogatására, legalább 233 voksra volt szükség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

Szlovákiában nagyszabású közlekedésbiztonsági fejlesztés indul: a tervek szerint az 213 fix telepítésű radar, 48 közlekedési kamera, valamint 18 szakaszsebesség-mérő rendszer jelenik meg az ország útjain, a bírságok pedig automatikusan érkeznek majd. A városok és községek saját radarokat és kamerákat használhatnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Magyarország autóipara is szenved a "német-betegségben"

Magyarország autóipara is szenved a "német-betegségben"

Európa és Magyarország autóipara tartós strukturális présbe került: az iparágat a kínai verseny gyors térnyerése, a versenyképességi erózió és több elhibázott iparpolitikai döntés egyszerre szorítja. A ritkaföldfémekre és chipekre épülő, túlnyomórészt Kínához kötődő inputfüggőség geopolitikai kilengéseknek teszi ki az ellátást; az időszakos enyhülések pedig nem oldják a rendszerszintű sérülékenységet. Az exportorientált, erősen importfüggő magyar autóipari termelés – amely főként összeszerelő tevékenységet jelent – ugyan közvetlenül kevésbé veszélyeztetik az Európában tapasztalt ellátási problémák, a negatív hatások idővel a hazai gazdaságba is beszivárognak - derül ki az OECD által frissen közzétett részletes iparági statisztikákból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 10:20
×
×
×
×