Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
325.79
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Sajtóértesülés: Lemondott az amerikai kormány Ukrajnával foglalkozó különmegbízottja

Lemondott pénteken Kurt Volker, az amerikai kormány Ukrajnával foglalkozó különmegbízottja, miután a tisztségviselő neve felmerült a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök július 25-i telefonbeszélgetésével kapcsolatos kiszivárogtatott jelentésben - közölte a CNN amerikai hírtelevízió az ügyre rálátásra bíró saját három forrására hivatkozva.

Volker lemondását tisztségéről először az Arizona egyetem diáklapja, a State Press jelentette, majd a CNN és a The New York Times című lap is. Volker igazgató egy agytrösztnél, amelyet a felsőoktatási intézmény támogat.

A telefonbeszélgetés politikai botrányt robbantott ki az Egyesült Államokban, Trump ugyanis arra igyekezett rávenni hivatali partnerét, hogy segítsen terhelő bizonyítékokat felhajtani Ukrajnában Joe Biden volt amerikai alelnökkel kapcsolatban, aki jelenleg a Demokrata Párt egyik fő elnökjelölt-aspiránsa, és akinek egyik fia, Hunter egy ukrán gázvállalat igazgatótanácsának tagja volt.

A The New York Times című napilap információi szerint a kiszivárogtató a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik munkatársa. A névtelenség homályába burkolózó személy bejelentésében azt állította, hogy május közepén Kurt Volker beszélt Rudolph Giulianival, aki jelenleg Trump ügyvédje, és "kármentéssel" próbálkozott, miután a jogász felvette a kapcsolatot Ukrajnával.

A Fox televízió csütörtök este bemutatta annak az üzenetváltásnak a szövegeit, amelyek az idén júliusban születtek. Ezekből kiderült, hogy Volker valójában bátorította Giulianit arra, hogy vegye fel a kapcsolatot Ukrajnával. Ehhez segítséget is ígért neki: "összehozlak Andrej Jermakkal, aki Zelenszkij elnök bizalmasa" - olvasható Volker üzenetében.

A Trump-Zelenszkij beszélgetés kiszivárgott részletei nyomán Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke kedden este bejelentette: az alsóház hivatalosan elindítja az alkotmányos felelősségrevonási-eljáráshoz (impeachment) szükséges vizsgálatot Trump ellen.

Volkert várhatóan október 3-án hallgatja meg a kongresszus a vizsgálattal összefüggésben. Értesülések szerint Volker mellett meghallgatnák a külügyminisztérium további négy munkatársát, köztük Marie Yovanovitch-ot, az Egyesült Államok volt kijevi nagykövetét.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Mit csinál a dollár a választás napján?

Mit csinál a dollár a választás napján?

Minimális mértékben gyengül a forint az euróval szemben, amely 365 forint közelében, a napi sáv felső részén jár, míg a dollárral szemben lényegében stagnál a magyar deviza, 326 körüli árfolyam mellett. A befektetők az amerikai félidős választások kimenetelét és az amerikai–iráni megállapodás esélyeit mérlegelik; a zöldhasú végül a vártnál jóval erősebb JOLTS-jelentés után fordult pluszba, miután a nyitott álláshelyek száma 7,523 millióra ugrott. A figyelem a hét további részében a pénteki amerikai foglalkoztatottsági adatokra irányulhat, amelyek az elemzők szerint a Fed kamatpályája szempontjából is meghatározók lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×