Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.97
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Felvonulással ünnepelte a román hadsereg budapesti bevonulásának centenáriumát Bukarestben egy civil szervezet

Felvonulással ünnepelte Bukarestben a Nemzet Útja nevű román civil szervezet vasárnap, hogy száz évvel ezelőtt vonult be a román hadsereg Budapestre.

Az Agerpres hírügynökség szerint a megmozdulásra több száz román népviseletbe öltözött, román nemzeti lobogót lengető résztvevő érkezett, az általuk magasba emelt táblák egyikén pedig

"A Trianon felé vezető út Budapesten át vezet" felirat volt olvasható.

A résztvevők megkoszorúzták az első világháborús román diadalívet, majd a kormány székháza elé vonultak.

A felvonulást meghirdető Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja egyesület vezetője volt az egyik szervezője az úzvölgyi katonatemetőnél rendezett, a sírkert erőszakos elfoglalásával végződött június 6-i román megemlékezésnek - emlékeztetett a G4Media hírportál. Ugyanez a civil szervezet rendezett a magyar nyelvi jogok vélelmezett bővítése ellen tüntetést július 7-én Bukarestben.

Mihai Tirnoveanu korábban azt mondta, hogy a mostani megmozdulásra meghívták a román védelmi minisztérium és Magyarország bukaresti nagykövetségének képviselőit is.

Az egyesület vezetője úgy vélte: az általa rendezett felvonulás kiváló alkalom lehet arra, hogy a nagykövet kifejezze a magyar nép háláját és tisztelegjen azon román hősök emléke előtt, akik életüket áldozták 1919-ben azért, hogy felszabadítsák Magyarországot a bolsevik uralom alól.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×