Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Az Európai Bizottság elnökének megválasztott Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikus az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Nógrádi György: von der Leyen európaibb állásponton van elődjénél

Megértést szorgalmazott Közép- és Kelet-Európa országaival szemben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság következő elnöke a Süddeutsche Zeitung című német lapnak adott exkluzív interjúban, amelyben egyúttal bírálta, ahogyan ezeket az országokat eddig kezelték. Az interjúról Rozgonyi Ádám kérdezte Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt.

Amit Ursula von der Leyen a nyilatkozatában elmondott, az rendkívül hasonlít ahhoz, amit Horst Teltschik, Helmut Kohl egykori főtanácsadója fogalmazott meg tavaly a világ legfontosabb biztonságpolitikai fórumán, miszerint meg kell érteni, hogy a kelet- és közép-európai országok más történelmi múlttal léptek be az Európai Unióba és a NATO-ba, mint a nyugatiak.

Most nyerték vissza a függetlenségüket, és nem fognak erről lemondani

– mutatott rá Nógrádi György.

Von der Leyen azt is mondta, hogy nem szabad állandóan Kelet- és Közép-Európát bírálni, és abból indult ki, hogy szeretne egy egységes Európát, tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő.

Az Európai Bizottság új elnök azt vallja, hogy meg kell oldani a migránskérdést, és a schengeni külső határokat védeni kell, ismertette a szakértő. De Ursula von der Leyen ősszel fog hivatalba lépni, úgyhogy amiket mond, azok előterjesztések, vélemények egyelőre - jegyezte meg Nógrádi György, hozzátéve: ahhoz, hogy megválasszák, végig kellett mennie az Európai Unión belüli legfontosabb pártcsaládoknál, és nyilvánvalóan olyan mondatokat kellett mondania, amely azok számára elfogadhatók.

A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, miután relatíve kis többséggel lett elnök, Ursula von der Leyen, rendkívül óvatos lesz, azonban a

migránskérdésben teljesen más az álláspontja,

mint Jean-Claude Junckeré és a unió görög biztosáé, akik abból indulnak ki, hogy a migránsokat be kell fogadni. Von der Leyen sokkal európaibb álláspontot fog képviselni - fogalmazott Nógrádi György az InfoRádiónak, aki nagyon kíváncsian várja, hogy hogyan fogja irányítani az uniót az új elnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×