Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
325.94
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az Egy övezet, egy út együttműködés kereskedelmi fórumán Pekingben 2019. április 25-én.
Nyitókép: MTI/KKM

Magyar-kínai közös egyetemet alapítanak

A magyar-kínai kapcsolatok további fejlesztését szolgáló, ötpontos tervben állapodott meg szombaton Pekingben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és kínai kollégája, Vang Ji.

A találkozó után Szijjártó Péter az MTI-nek elmondta: célul tűzték egy közös magyar-kínai egyetem megalapítását, amely kínai részről a Kínai Társadalomtudományi Akadémiára, magyar részről pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre alapul majd. Az erről szóló megállapodást a kínai házelnök május végi magyarországi látogatása során írják alá.

A logisztikai együttműködés fejlesztéséről is tárgyalt a két külügyminiszter, ennek része, hogy elkezdik előkészíteni a Budapestet Kolozsváron keresztül Bukaresttel összekötő gyorsvasútprojektet, amelyet a magyar és a román kormány együttműködésére alapozva kínai pénzügyi és technikai segítségnyújtással terveznek megvalósítani.

A terv harmadik pontja az építészeti együttműködésre vonatkozik annak érdekében - ismertette Szijjártó Péter -, hogy magyar építészirodák és -mérnökök lehetőséget kapjanak a kínai nemzeti urbanizációs terv végrehajtásában.

A vízügy területéről is szó volt, amellyel kapcsolatban célul tűzték, hogy magyar és kínai vállalatok közösen hajtsanak végre vízgazdálkodási fejlesztési projekteket Ázsiában és Afrikában - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

A fejlesztési terv ötödik pontja a turizmus további fejlesztése: a turisztikai rekordadatokat követően újabb légi járatok elindításával tovább növelnék a turisztikai forgalmat a két ország között - mondta.

"Mindkét kormány elkötelezett a terv végrehajtása mellett, amely egy újabb dimenzióba tudja emelni a 2017-ben átfogó stratégiai partnerség szintjére léptetett kétoldalú kapcsolatokat" - fogalmazott Szijjártó Péter.

Végül közölte: a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulójára történő megemlékezés céljából a kínai külügyminiszter hivatalos látogatást tesz Budapesten az év második felében.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×