Infostart.hu
eur:
377.89
usd:
320.15
bux:
129101.37
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Katonák a kordonnal lezárt Szent Antal tempomnál Srí Lanka fővárosában 2019. április 21-én, miután három templomot és három szállodát ért robbantásos támadás húsvétvasárnap Colombóban. A merényletekben legkevesebb 50 ember meghalt, és 300-an megsebesültek.
Nyitókép: MTI/AP/Eranga Jayawardena

Isteni szerencsével menekült meg egy magyar nő Srí Lankán

Abba a szállodába szólt a foglalása, ahol húsvétkor robbantottak. Úgy kellett kimenekülnie az országból.

Vakációra indult, de haza már szinte menekülve ért Srí Lankáról egy nyírábrányi nő, aki nyolcéves lányával, élettársával és annak édesanyjával két héttel a húsvétvasárnapi tragédia előtt Londonból utazott az ázsiai országba. A család először annak a szállodáknak az egyikében szeretett volna szobát foglalni, melyben később az egyik robbantás történt - írja a haon.hu.

A robbantásokat követően a szállodákat lezárták, majd nyolc-tíz fegyveres katona kutatta át a szobákat. A délelőtti órákban arra hívták fel a figyelmüket, hogy nem biztonságos elhagyni a szállodát, délután három órától pedig már kijárási tilalmat léptettek érvénybe. A rendőrségtől engedélyt kaptak, így tudtak elindulni a reptérre a szálloda autójával. Útközben többször is megállították őket, és több száz méterrel a repülőtér előtt már tilos volt autóval közlekedni.

Óriási szerencséjük, hogy az előzetes terveikkel ellentétben végül mégis a később támadást elszenvedő szálloda melletti hotelt választották, mert óceánra néző szobát szerettek volna. "Úgy érzem, isteni szerencsénk volt" - mondta a magyar szemtanú.

Címlapról ajánljuk
Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×