Infostart.hu
eur:
380.6
usd:
322.71
bux:
130474.51
2026. február 3. kedd Balázs
Nyitókép: Wikipédia/Nephron

Eldőlt, mi lesz a nácik által meggyilkolt emberek szövetmintáival

Eltemetik május 13-án Berlinben azoknak a német ellenállóknak a szövetmintáit, akiket a második világháború idején gyilkoltak meg a nácik - értesült a Bild am Sonntag című német lap.

A szövetmintákat, melyek többsége néhány milliméter nagyságú, 2016-ban találták meg Hermann Stieve, a Berlini Egyetem egykori anatómiaprofesszora hagyatékában, aki meggyilkolásuk után alig néhány órával kapta meg boncolásra a Berlin-Plötzensee börtönből a nácik ellen küzdő németek testét.

Az 1952-ben elhunyt Stieve kutatásaihoz főleg női áldozatok holttestét boncolta fel, akiknek a testét később elégették és hamvaikat többnyire tömegsírba temették.

A szövetmintákat kis fekete dobozokban találták meg Stieve örökösei, akik a berlini Charité kórháznak adományozták. A kórház a szövetmintákkal kapcsolatban megrendelt egy tanulmányt, amelyet Johannes Tuchel, a német ellenállás berlini emlékhelyének igazgatója készített el.

Tuchel a Bildnek elmondta: a kutatás rávilágított, hogy

Stieve szisztematikusan segítséget nyújtott a náci igazságügyi minisztériumnak a nyomok eltüntetésében ezeknél a bűncselekményeknél.

Stieve sofőrje a német ellenállók holttestét a börtönből hozta el. A sofőr egy fogóval az áldozatok aranytöméseit is eltávolította.

A náci orvos 184 boncolást végzett, ebből 174 női holttest volt, mivel a menstruációt kutatta. Stieve boncolta fel 13 nő testét is abból a 18-ból, akiket a nácik azért fejeztek le, mert a Vörös kápolna ellenállási csoport tagjai voltak.

Címlapról ajánljuk
Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Homályos jogszabályi környezet és bírságok, hogy elhallgattassák a magyarokat – ez figyelhető meg a Beneš-dekrétumok és a magyar nyelvhasználat ügyében is Szlovákiában. Ha a magyarok nem állnak ki a jogaikért, akkor másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×