Infostart.hu
eur:
375.61
usd:
318.35
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Svédország nem hajlandó segítséget nyújtani a Szíriában elfogott svéd dzsihadisták visszatéréséhez

Svédország nem hajlandó segítséget nyújtani a Szíriában elfogott állampolgárai visszatéréséhez, akik az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakoztak - jelentette be Stefan Löfven svéd miniszterelnök az STV közszolgálati televízió műsorában vasárnap.

"Nem. Következetesek voltunk ebben a kérdésben. Svédország és a külügyminisztérium is 2011 óta nem tanácsolja a térségbe történő utazásokat. Azok, akik mégis megteszik ezt, ne számítsanak Svédország semmiféle konzuli segítségére" - hangsúlyozta a kormányfő.

A miniszterelnök ugyanakkor ellenezte, hogy az iszlamistákat megfosszák svéd állampolgárságuktól, mert ez szerinte ellentétes lenne a nemzetközi joggal.

Donald Trump amerikai elnök február 16-i Twitter üzenetében azzal fenyegetőzött, hogy az Egyesült Államok támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd-arab ernyőszervezet kezére került szélsőségeseket elengedik, ha származási országuk nem fogadja vissza őket. Trump egyben felszólította Nagy-Britanniát, Franciaországot, Németországot és más európai szövetségeseit, hogy fogadják vissza és állítsák bíróság elé azt a több mint 800 dzsihadistát, akiket Szíriában fogtak el.

A svéd titkosszolgálat (SAPO) szerint 2012 óta háromszázan hagyták el a skandináv államot, hogy Irakban vagy Szíriában csatlakozhassanak az olyan dzsihadista szervezetekhez, mint az Iszlám Állam. A SAPO közölte azt is, hogy 18 és 30 év közötti fiatalokról van szó, akik a királyság területén születtek, s egyik, vagy mindkét szülejük bevándorló. A titkosszolgálat hozzátette: mintegy százötvenen közülük visszatértek Svédországba.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×