Infostart.hu
eur:
379.68
usd:
322.2
bux:
126933.08
2026. február 23. hétfő Alfréd

Félszáz tömegsírt találtak az ENSZ ellenőrei

Több mint ötven tömegsírra bukkantak a Kongói Demokratikus Köztársaságban az ENSZ ellenőrei és az afrikai ország hatóságai a decemberi etnikai erőszakhullámot feltáró vizsgálataik során.

A sírokat a Yumbi területen, a nyugati Mai-Ndombe tartományban találták - közölte Abdoul Aziz Thioye, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalának igazgatója.

Az ENSZ szerint az etnikai összetűzések halálos áldozatainak a száma meglehetősen magas lehet, mert egy-egy tömegsírban akár öt-tíz ember is lehet, "de akár száz vagy négyszer annyi is".

Az ENSZ néhány napja közölte, hogy a régió különböző vidékein december 16. és 18. között dúló etnikai erőszakhullámban legalább 890 ember vesztette életét.

Az etnikai összetűzés a Banunu és a Batende népcsoportok között tört ki. Az erőszak pedig elfajult, amikor a banunuk egyik törzsfőnökét eltemették Yumbiban, ami ellen a batendék tiltakoztak.

Fall Sikabwe, az ország nyugati térségeiért felelős katonai parancsnok az AFP francia hírügynökségnek elmondta: vizsgálatot indítottak a tömegsírok ügyében. Hozzátette: az elkövetők katonákat és rendőröket gyilkoltak meg, aztán elvették fegyvereiket, hogy azokkal másokat is lemészárolhassanak.

Címlapról ajánljuk

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×