Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Lezuhant egy szállító repülőgép Iránban, van túlélő

Tizenöten meghaltak, a túlélőt azonnal kórházba tudták vinni.

Lezuhant egy szállító repülőgép hétfőn Iránban, a fővárostól, Teherántól nyugatra,

15-en meghaltak, egy túlélőt kórházba szállítottak.

A korábbi jelentések még arról szóltak, hogy 9-10-en tartózkodhattak a fedélzeten.

A Boeing 707-es típusú gép az Alborz tartományban lévő Karadzs város Fath nevű repülőterén szenvedett balesetet, a repteret a Forradalmi Gárda használja. A hatóságok szerint viszont nem is itt, hanem a Teherántól mintegy negyven kilométerre lévő Pajam repülőtéren kellett volna földet érnie. A hatóságok nem közölték, hogy a gép miért mégis Fathban szállt le, bár azt tudatták, hogy a pilóták a baleset előtt vészhelyzetet jelentettek.

Az iráni televízió első jelentésében még arról számolt be, hogy egy kirgizisztáni tulajdonban lévő gép szenvedett balesetet. A Fársz helyi hírügynökség később ismertette az iráni hadsereg egy közleményét, amelyből kiderült, hogy a szállítógép a hadseregé, és húst szállított a kirgizisztáni fővárosból, Biskekből.

A tévében közölt felvételeken azt lehetett látni, hogy füst gomolyog a helyszínen, ahova tűzoltókat és mentőket vezényeltek.

A gép kicsúszott a leszállópályáról, és egy, a repteret a közeli lakónegyedtől elválasztó falnak ütközött. A Boeing 707-est teljesen ellepték a lángok.

A tévében közölt képeken látni lehetett a Boeing 707-es kiégett farok részét részét és törzsét, a roncsot elszenesedett épületek övezték.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×