Infostart.hu
eur:
376.17
usd:
318.98
bux:
127021.89
2026. február 26. csütörtök Edina

Hajószerencsétlenség a Fekete-tengeren - több halott

Legalább hat tengerész életét vesztette egy panamai zászló alatt hajózó teherhajó szerencsétlenségében Törökország fekete-tengeri partvidéke előtt - jelentette az Anadolu török hírügynökség török tisztségviselőkre hivatkozva.

Osman Kaymak, Samsun tartomány kormányzója újságíróknak elmondta: az összesen tizenhárom fős legénységből a török parti őrség hét matrózt élve ki tudott menteni, de a hajó kapitánya a halottak között van. A teherhajó a török partoktól 80 tengeri mérföldre (150 kilométer) süllyedt el. A DHA török hírügynökség szerint a mentési munkálatokban két hajó és négy helikopter vett részt.

Az Anadolu szerint a legénység tagjai közül kilencen ukrán, ketten-ketten pedig azeri, illetve orosz állampolgárok voltak.

A kormányzó elmondta, hogy a legénység kimentett tagjai jó állapotban vannak. Szavai szerint megpróbálják a holttesteket is kiemelni, de félő, hogy többen a kétezer méteres mélységbe süllyedt hajóroncsban rekedtek.

A Volga-Balt nevű teherhajó az oroszországi Azovból a törökországi Samsun kikötőjébe tartott. A hajó 3300 tonna szenet szállított.

Címlapról ajánljuk
Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Hiába a kirobbanó eredmény, lejtőre tették az Nvidiát

Hiába a kirobbanó eredmény, lejtőre tették az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×