Infostart.hu
eur:
380.39
usd:
322.6
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Személyszállító vonat kocsija a dániai Sjaelland és Fyn szigeteket összekötő Storebaelt hídon 2019. január 2-án. A hídon a viharos szél felkapta egy tehervonat szállítmányának egyes tárgyait, és azokat az ellentétes irányban haladó személyszállító szerelvény kocsijainak csapta. A balesetben hat ember életét vesztette, tizenhat pedig megsérült.
Nyitókép: MTI/EPA/RITZAU SCANPIX/Mads Claus Rasmussen

Dánia: fogak és DNS alapján próbálják azonosítani a holttesteket

Két újabb holttestet találtak a dániai vasúti balesetben megrongálódott személyvonatban, a halottak száma így nyolcra emelkedett.

Az első vizsgálatot követően még hat halottról és 16 sérültről adtak hírt, de a vonat egyik kocsija annyira megrongálódott, hogy az első szemle során, amikor még a hídon, a nyílt pályán állt, nem lehetett teljesen átkutatni.

A baleset a két legnagyobb dán szigetet, a Sjaellandot és a Fynt összekötő hídon történt. A vonaton 131 utas és háromfős vasúti személyzet utazott. Hat utas van a halottak között, közülük a rendőrség eddig négyet tudott azonosítani. A szerencsétlenül jártak többsége a szerelvény első kocsijában ült. A csütörtöki tájékoztatás szerint öt nő és három férfi halt meg.

Egyesek holtteste annyira szétroncsolódott, hogy azonosításuk csak a DNS-minták, valamint fogászati adatok alapján volt lehetséges.

Médiajelentések szerint egy teher- és egy személyszállító vonat haladt ellentétes irányban a hídon, és eközben egy tárgy, feltehetően egy teherautó pótkocsija a személyszállító vonatnak csapódott, aminek hatására a vezető erősen fékezett. Egyelőre nem tudni, hogy a tehervonaton szállított pótkocsi miért szabadult el.

A baleset idején hatalmas szélvihar tombolt a térségben, és az ítéletidő másutt is kárt okozott. Több mint 270 konténer sodródott le egy teherszállító hajóról az Északi-tengeren, köztük egy veszélyes anyagokat tartalmazó tartály is. A MSC Zoe nevű konténerhajó, amely egyike a világ legnagyobb ilyen vízi szállító járműveinek, a belgiumi Antwerpenből tartott a németországi Bremerhavenbe.

Címlapról ajánljuk

„Igazi barát és győztes” – Orbán Viktort méltatta Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és ismételten bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszterelnök újraválasztását. A poszthoz egy közös fényképet is csatolt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×