Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
324.97
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Donald Trump egyeztetett a török elnökkel a szíriai csapatkivonásról

Trump lassú kivonást emleget, pedig korábban gyors távozásról volt szó.

Az amerikai katonák szíriai kivonásáról egyeztetett Recep Tayyip Erdogan török elnökkel Donald Trump.

Az amerikai elnök vasárnap a Twitter közösségi portálon azt írta, megvitatták az Iszlám Állam terrorista szervezet ügyét, a két ország szerepvállalását Szíriában és "az amerikai csapatok lassú és rendkívüli mértékben egyeztetett kivonását a térségből". Hozzátette: az amerikai katonák "hosszú évek után hazatérnek".

A szíriai távozásról szóló első amerikai bejelentésekben még a katonák gyors kivonása szerepelt.

Donald Trump vasárnap közölte azt is, hogy a telefonos megbeszélés során megvitatta Erdogan elnökkel a két ország közötti "erőteljesen szélesedő" kereskedelmet is.

Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésével szinte egy időben a török államfői hivatal is közleményt adott ki, amelyben leszögezte: Recep Tayyip Erdogan és Donald Trump egyetértett abban, hogy további egyeztetések kellenek annak érdekében, hogy elejét vegyék hatalmi vákuum kialakulásának az amerikai katonák kivonását követően. A hivatal megerősítette: a török államfő elégedettségét fejezte ki Washingtonnak a Szíriában pusztító terrorizmus ellen tett lépéseiért és Ankara kész a továbbiakban is bármilyen segítséget nyújtani Washingtonnak.

Az amerikai elnök szerdán rendelte el a Szíria északkeleti részén, a kurdokat támogató mintegy kétezer amerikai katona kivonását. Trump azzal indokolta a csapatkivonást, hogy értékelése szerint az Iszlám Állam terrorszervezetet "nagyrészt legyőzték", ezért már szükségtelen az amerikai katonák jelenléte.

Trump döntését az Egyesült Államokban mind republikánus, mind demokrata párti politikusok elítélték, James Mattis védelmi miniszter pedig csütörtökön bejelentette lemondását.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×