Infostart.hu
eur:
378.19
usd:
320.87
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Meredith Whittaker, a Google egyik kutatási igazgatója, a New York-i Egyetem mesterséges intelligencia társadalmi hatásait vizsgáló intézetének vezetője beszél az amerikai informatikai óriáscég New York-i irodájának alkalmazottaihoz az utcára vonulásuk után, akik így tiltakoznak a női munkavállalók jelenlegi helyzete ellen 2018. november 1-jén. A tiltakozók számos konkrét javaslatot is megfogalmaztak, többek között a szexuális visszaélések kezeléséről. A mostani felháborodást az váltotta ki, hogy kiderült, a vállalat egyik igazgatója, Andy Rubin 90 millió dolláros lelépési pénzt kapott távozásakor, annak ellenére, hogy a Google szerint is hiteles vádak merültek fel általa elkövetett szexuális visszaéléssel összefüggésben.
Nyitókép: Bebeto Matthews

Utcára vonultak a Google dolgozói

Világszerte tiltakoztak.

A Google dolgozói követelik, hogy a cég alapvetően változtasson a szexuális zaklatások kivizsgálásán. Azt is elvárják, hogy számolják föl a bérek és az előrelépési rendszer egyenlőtlenségét.

Sundar Pichai vezérigazgató azt mondta az állománygyűlésen, hogy támogatja ezeket a törekvéseket, amit később körlevélben is elküldött a dolgozóknak.

Címlapról ajánljuk
Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

A környezetvédelemmel foglalkozó Planet Budapest 2026 rendezvényről, az akkumulátorgyárakról, de még az üvegvisszaváltásról és a fast fashion divatirányzat hátulütőiről is beszélt Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa másfél év után nyúlt hozzá a jegybanki alapkamathoz, amelyet 25 bázisponttal csökkentett. Az MNB-elnök kedd délután sajtótájékoztatón magyarázta el a döntés hátterét. Kiemelte az inflációs adatokat, a hitelezés megindulását, illetve az élelmiszerek év eleji átárazását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×