Infostart.hu
eur:
365
usd:
324.54
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
A biztonsági személyzet egyik tagja Szaúd-Arábia törökországi konzulátusának bejáratában Isztambulban 2018. október 16-án. Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságírónak október 2-án nyoma veszett, miután felkereste hazája isztambuli főkonzulátusát, mert szüksége volt szaúdi dokumentumokra, hogy házasságot köthessen.
Nyitókép: MTI/AP/Pétrosz Jannakurisz

Trump szerint Hasogdzsi vélhetően már halott

Donald Trump szerint Dzsamál Hasogdzsi vélhetően már halott, az amerikai elnök ezt újságíróknak mondta csütörtökön, hozzátéve, hogy hitelt ad az amerikai hírszerzés jelentéseinek, amelyek szerint a szaúdi ellenzéki újságíró meggyilkolásának a hátterében valószínűleg magas rangú szaúdi körök állnak.

Az elnök mindazonáltal óvakodott a szaúdi uralkodócsalád tagjait, köztük Mohamed bin Szalmán trónörököst felelőssé tenni az újságíró haláláért.

"Azt hiszem, Hasogdzsi halott" - mondta újságíróknak először a Fehér Ház Ovális Irodájában. A The New York Times című lap újságírójának azt hangoztatta, hogy bízik az amerikai hírszerzés több forrásból származó jelentéseiben, amelyek erőteljesen sugallják a magas rangú szaúdi részvételt a Hasogdzsi-gyilkosságban. Bár kifejezetten Szalmán herceg felelősségét nem vetette fel, értésre adta: a gyanú, miszerint ő rendelte el a gyilkosságot, komoly kérdéseket vet fel az amerikai-szaúdi szövetségi viszonyt illetően.

A Washington melletti Andrews légitámaszponton megerősítette az üggyel kapcsolatos véleményét. "Nagyon-nagyon rossz dolog ez, és komoly következményekkel kell járnia".

A The New York Times egyébként a tudósításában megjegyezte: az elnök a Fehér Házban tőle szokatlanul visszafogott volt, és többszöri kérdés után is elutasította, hogy megvitassa az újságíró eltűnéséhez vezető feltételezett történéseket és a szaúdi koronaherceg szerepét az ügyben.

Csütörtökön délelőtt Mike Pompeo külügyminiszter rövid sajtótájékoztatón közölte: azt tanácsolta Donald Trumpnak, hogy adjon még pár napot a szaúdiaknak a vizsgálatokra Dzsamál Hasogdzsi ügyében. A tárcavezető, aki a héten villámlátogatást tett Rijádban és Ankarában, hangsúlyozta: mind Szaúd-Arábiában, mind Törökországban világossá tette, hogy az amerikai kormányzat "nagyon komolyan veszi Dzsamál Hasogdzsi eltűnésének ügyét". Ugyanakkor fontosnak tartotta megismételni, hogy az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia között régi a stratégiai partneri viszony.

A szaúdi újságíró október 2-án tűnt el hazája isztambuli főkonzulátusán, ahová házasságkötésével kapcsolatos ügyeit ment intézni.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×