Infostart.hu
eur:
365.08
usd:
326.15
bux:
144400.58
2026. november 3. kedd Győző

EPP-tagok: kemény megbeszélés folyt Orbán Viktorral

Folytatódik a párbeszéd a Fidesz és az Európai Néppárt között, eddig egyetlen tagpárt sem kezdeményezte a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését. A néppártban ketten indulnak a csúcsjelölti tisztségért.

„Az EPP vezetői nyílt és őszinte megbeszélést tartottak Orbán magyar miniszterelnökkel” - idézte az Európai Néppárt szűkszavú sajtóközleményét a BruxInfo. A pártcsalád a brexit-tárgyalásoknak szentelt uniós csúcstalálkozó előtt tartotta szokásos csúcsát miniszterelnökök és pártelnökök részvételével.

A mostani a Salzburgban szeptemberben megkezdett dialógus folytatása volt a magyar vezetővel annak a parlamenti szavazásnak a folyományaként, amely kezdeményezte a 7-ik cikk szerinti eljárás megindítását Magyarországgal szemben.

A portál cikke szerint a délutáni ülésről távozó elnökség tagok és vezetők azt nyilatkozták a sajtónak, hogy „kemény” megbeszélés folyt a magyar kormányfővel, aki – Joseph Daul EPP-elnök elmondása szerint –

a korábbinál nagyobb nyitottságot mutatott a párbeszéd iránt.

Orbán Viktor távozóban erről sajtójelentések szerint csak annyit mondott, hogy továbbra is nyitott az Európai Bizottsággal folytatott párbeszéd iránt, ami vélhetően a kötelezettségszegési eljárásokra vonatkozott.

Joseph Daul újságírók unszolására kifejtette, hogy mindig is barátjának tekintette a magyar vezett, de mindig védelmébe fogja venni a demokráciát, az emberi jogokat, a civileket és az akadémiai szabadságot. „Ebben nem ismerek kompromisszumot” - tette hozzá. Az elnök az ülés előtt elmondta: eddig egyetlen tagpárt sem kezdeményezte a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését.

Több más mellett erről a témáról is megkérdezték újságírók a szerda délután az ülésre érkező magyar miniszterelnököt. Orbán Viktor sommásan annyit mondott:

"Mi vagyunk a Néppárt".

Eldőlt: ketten indulnak a csúcsjelölti tisztségért

Mindössze Manfred Weber és Alexander Stubb jelentette be indulását a határidő szerdai lejártáig az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért, így komoly esély van arra, hogy a párt európai parlamenti (EP) választási győzelme esetén egyikük lesz az Európai Bizottság következő elnöke - tudósított az MTI.

A Politico hírportál később arról számolt be, hogy az EPP-hez tartozó nyolc uniós állam-, illetve kormányfő közül heten már támogatásukról biztosították Weber jelöltségét, egyedül Orbán Viktor miniszterelnök nem tett így. (Ismert, hogy szeptemberben Weber is megszavazta a Sargentini-jelentést.)

Mint írták, a bolgár, a ciprusi, a horvát és az ír kormányfő, illetve az osztrák kancellár "hivatalos támogatólevelet" küldött, ahogy a román elnök pártja is. A német kancellár pedig már korábban támogatásáról biztosította Webert.

A sajtó már korábban arról írt, hogy egyelőre még a gyengepontjai ellenére is inkább Weber számít befutónak, Stubb ráadásul nem is annyira vele, mint inkább az illiberális politikával és Orbán Viktorral szemben határozta meg magát.

A jobbközép erőket összefogó pártcsalád listavezetőjének személyéről az EPP november 7-8-i helsinki kongresszusán döntenek majd.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×