Infostart.hu
eur:
380.32
usd:
321.65
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd
Szingapúr, 2018. október 5.2017. július 4-én Szingapúrban készített kép Meng Hung-vejről, az Interpol nemzetközi rendőri szervezet elnökéről. Sajtóhírek 2018. október 5-én azt közölték rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy nyomozást indított a francia rendőrség, miután Meng felesége bejelentést tett férje eltűnéséről. Meng felesége nem hallott férjéről azóta, hogy Meng szeptember végén Kínába utazott. (MTI/AP/Wong Maye-E)
Nyitókép: MTI/AP/Wong Maye-E

Lemondott az Interpol elnöke

Azonnali hatállyal lemondott az Interpol elnöki posztjáról a hazájában, Kínában törvénysértéssel megvádolt, napokkal ezelőtt nyomtalanul eltűnt Meng Hung-vej - tudatta vasárnap este a lyoni székhelyű, nemzetközi rendőri szervezet.

Az Interpol tájékoztatásából az is kiderül, hogy a szervezet irányítását ideiglenesen a dél-koreai Kim Dzsong Jang eddigi alelnök veszi át, és a szervezet új elnökét a november 18-21-én Dubajban tartandó tanácskozáson választják majd meg.

Korábban a Kínai Kommunista Párt fegyelmi ügyekkel foglalkozó testülete azt közölte, hogy

törvénysértés miatt vizsgálat folyik az Interpol-elnök ellen Kínában.

Pénteken derült ki, hogy nyomozást indított a francia rendőrség, miután az Interpol igazgatójának felesége bejelentést tett férje, Meng Hung-vej eltűnéséről. Az asszony nem hallott férjéről azóta, hogy Meng szeptember végén Kínába utazott.

A kínai állampárt fegyelmi ügyekkel foglalkozó testülete honlapján azt írta: Meng gyaníthatóan törvényt sértett, és Kína új korrupcióellenes hatósága, a Nemzeti Felügyeleti Bizottság megfigyelés és vizsgálat alá vonta.

A 64 éves Meng negyven éves rendőri pályafutást tudhat a háta mögött a kommunista országban, és korábban közbiztonságiminiszter-helyettes is volt.

Meng felesége vasárnap Lyonban riportereknek azt mondta: szeptember 25. óta nem hallott a férjéről, aki aznap egy késről küldött képet neki a mobiltelefonjára, ami szerinte azt jelenti, hogy veszélyben érezte magát. Az Interpol hivatalosan szombaton fordult a kínai hatóságokhoz, hogy adjanak tájékoztatást arról, hogy mit tudnak Meng eltűnéséről.

  • Menget 2016 novemberében választották meg a 192 tagállam rendőrségei közötti együttműködést segítő Interpol igazgatójának.
  • Megbízatása 2020-ig tart.

Jogvédő szervezetek aggodalmuknak adtak hangot Meng kinevezésekor, attól tartottak ugyanis, hogy Peking arra használhatja fel Meng pozícióját, hogy elfogja a külföldön élő kínai másként gondolkodókat, politikai üldözötteket. Az Interpol ezt visszautasította, arra hivatkozva, hogy alapokmányának 3. cikke tilt bármilyen politikai szerepvállalást, ezenkívül az Interpol operatív irányításával nem Meng, hanem a főtitkár, a német Jürgen Stock foglalkozik.

Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×