Infostart.hu
eur:
380.88
usd:
322.18
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Los Angeles, 2017. november 17.A Tesla Motors által közreadott képen Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója bemutatja az amerikai cég elektromos meghajtású kétüléses sportkabrioletjét, a Roadstert a Los Angeles-i tervezőközpontban 2017. november 16-án. (MTI//EPA/Tesla)
Nyitókép: -------------------

Újabb részletek Musk nagy tervéről

Elon Musk, az elektromos autókat gyártó Tesla elnök-vezérigazgatója megerősítette, hogy a szaúdi szuverén vagyonalap kész részt venni befektetéssel a cég részvényeinek tőzsdei kivásárlásában.

Elon Musk most először szólalt meg az ügyben augusztus 7-i Twitter-üzenete óta, amelyben bejelentette szándékát a Tesla részvényeinek tőzsdei kivezetéséről 420 dolláros kivásárlási árfolyamon.

"A szaúdi szuverén vagyonalap az elmúlt két évben több alkalommal is javaslatot tett a Tesla magánkézbe vételére. Először 2017 elején kerestek fel személyesen is, hogy kifejezzék érdeklődésüket" - mondta Musk. "A szaúdi szuverén vagyonalap egészen nyilvánvalóan rendelkezik a tranzakció lebonyolításához szükséges pénzeszközökkel" - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy az alapkezelőnek nincs szüksége felsőbb jóváhagyásra sem és kész azonnal lépni az ügyben.

A szaúdi szuverén vagyonalap, a Public Investment Fund (PIF)

230 milliárd dolláros befektetést kezel, bár ennek 65 százalékát szaúdi vállalatokban.

Elon Musk elmondta, hogy a szaúdi alap nemrégiben a Tesla közel öt százalékos részesedését vásárolta fel a tőzsdén, és ezt követően az alap vezérigazgatója

"nyomatékosan kifejezte támogatását a Tesla magánkézbe vételéhez".

"Július végi találkozónkat követően már semmi kétségem nem volt afelől, hogy az ügyletet bármikor nyélbe tudjuk ütni, már csak mozgásba kell hozni a folyamatot. Ezért is közöltem augusztus 7-i bejelentésemben, hogy a kivásárlás pénzügyi fedezete rendelkezésre áll" - mondta Musk.

A Tesla vezérigazgatója hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a szaúdi szuverén vagyonalap mellett más potenciális befektetőkkel is folytat tárgyalásokat a kivásárlás finanszírozásáról, ami "mindig is szándékában állt", mivel jónak látja "széles tulajdonosi bázisra" alapozni a Tesla jövőjét.

Elon Musk "túldramatizáltnak" minősítette a több mint 70 milliárd dolláros kivásárlási összegről szóló médiajelentéseket. Elmondta: a 420 dolláros kivásárlási árfolyam csak azoknak szól, akik hajlandóak megválni a részvénytől. Becslése szerint a tőzsdei forgalomban lévő részvények kétharmadának tulajdonosai élnek majd a lehetőséggel.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×