Infostart.hu
eur:
380.16
usd:
321.65
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd

Példátlan tárgyalások kezdődtek Szíriában

Kormányzati tisztségviselőkkel találkoznak a szíriai kurdok képviselői a héten Damaszkuszban. Ez lesz az első alkalom, hogy a Washington támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű arab-kurd katonai szövetség küldöttsége felkeresi a fővárost.

Az SDF politikai szárnya, a Szíriai Demokratikus Tanács (SDC) képviselőit a tanács élén álló Ilham Ahmed vezeti - mondta el Riád Darar, az SDC egyik társelnöke pénteken az AFP francia hírügynökség jelentése szerint. A küldöttség több magas rangú politikai és katonai tisztségviselőből áll, akik már két nappal korábban megérkeztek Damaszkuszba.

Darar hozzátette:

a kormány hívta meg őket, és Szíria északi, kurd felügyelet alatt álló részének sorsáról, valamint infrastrukturális kérdésekről fognak tárgyalni.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan kikkel fognak találkozni, és meddig maradnak a fővárosban. Darar reményét fejezte ki a megbeszélések kedvező kimenetelét illetően, és hangsúlyozta, hogy nem szabad feltételeket támasztani a tárgyalások előtt.

A szíriai kormány egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást erről.

Kvázi autonómiára tettek szert

A szíriai polgárháború több mint hét éve alatt a kurd kisebbség kvázi autonómiára tett szert az ország északi és északkeleti részén.

  • A kurdok ellenőrzése alatt álló területek Szíria több mint 27 százalékát teszik ki az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint.
  • Felügyeletük alatt állnak fontos olajmezők is.
  • Az SDF 2017 októberében Rakkát is megszerezte az Iszlám Állam dzsihadistáitól, és jelenleg Deir ez-Zór tartományban folytat offenzívát a szélsőségesek ellen az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció segítségével.

Bassár el-Aszad szíriai elnök május végén azzal fenyegette az SDF-et, hogy ha kell, erővel veszi vissza a kurdok ellenőrzése alatt álló térségeket. Aszad ugyanakkor nem zárta ki a tárgyalásos rendezést sem. Nem sokkal később a Szíriai Demokratikus Tanács jelezte, kész feltételek nélküli párbeszédre a kormánnyal.

Címlapról ajánljuk

Döntött az Energiabiztonsági Tanács, amelyet a kormányfő hívott össze

Szijjártó Péter szerint az Orbán Viktor által összehívott Energetikai Tanács ülésén világossá vált: Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást, amit Budapest politikai zsarolásnak tekint.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Dúl a harc a magyar milliomosokért – Te is köztük vagy?

Dúl a harc a magyar milliomosokért – Te is köztük vagy?

Dőlnek az új csúcsok a prémium banki szolgáltatók számainál: több mint 10 000 milliárd forintos prémium banki vagyonnal és 700 ezret meghaladó ügyfélszámlával zárta a tavalyi évet a szektor. A Portfolio Prémium Banki Felmérése alapján a „tagsághoz” havi szinten 400 ezres fizetés is elég lehet, bár sok helyen emelkedtek a prémium banki limitek. A szolgáltatók adatközléséből kiderül, hogy továbbra is az OTP a legnagyobb prémium banki szolgáltató Magyarországon kezelt vagyont tekintve, de voltak helycserék vagyoni- és ügyfélszámla-oldalon is tavaly. Érdekes adat, hogy a prémium banki ügyfelek jelentős részének 10 milliót meghaladó vagyona van, és egy átlagos számlán több mint 15 millió forintnyi megtakarítás hever.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×